Három egymást követő napon is le kellett állítani repülés közben az Indigo indiai diszkont légitársaság egy-egy Airbus A320neo gépének hajtóművét, a hatóságok vizsgálatot, majd az összes neo hajtóműjének cseréjét rendeltek el.

Az indiai News18 összefoglalója szerint október 24-én, 25-én és 26-án is volt egy járat, amelynek meg kellett szakítania útját, mert műszaki hiba miatt le kellett álítani a Pratt & Whittney PW1100G áttételes hajtóművet és vissza kellett térni a kiinduló repülőtérre.

Történt egy negyedik eset is, ez pár nappal később, 30-án volt, akkor Kalkuttából Punéba tartott volna az Indigo A320neója, amikor meghibásodott a hajtómű. A balesetben érintett gépek azóta még nem térhettek vissza a forgalomba.

Az esetek annyira megszaporodtak, hogy az már az indiai légiközekedési hatóság figyelmét is felkeltette, ezért soron kívüli vizsgálatot rendelt el a légitársaságnál, amelynek során a karbantartást, illetve annak dokumentációját ellenőrizték.

Az ellenőrzés után a hatóság először csak 16 A320neón rendelt el hajtóműcserét, később a Reuters jelentése szerint az összes Pratt egység lecseréléséről hoztak határozatot.
Ez 196 hajtóművet jelent, a cserére 13 hete van a társaságnak. az Indigo közölte, hogy a gyártóval együttműködve képesek betartani a határidőket, és képesek lesznek tartani az előre meghirdetett menetrendet.
Forrás: Airbus
Az Indigo mellett versenytársuk, a Go Air is hasonló helyzetbe került, a hatóság ott 13 A320neo hajtómű cseréjét írta elő.
Az Indigo korábban hónapokra kénytelen volt kivonni a neók egy részét a mindennapi üzemből, mert a Pratt nem tudott cserehajtóművet biztosítani.
A két üzemeltető flottájában összesen mintegy száz A320neo családba tartozó gép van, és 2016-os bemutatásuk óta mindketten sokszor szenvednek a Pratt & Whittney hajtóművek problémái miatt. Az amerikai gyártó a korábbiaktól teljesen eltérő koncepció alapján készülő hajtóművével már a bemutatása óta bajok vannak, először az indítás utáni időszakban voltak hibajelenségek, mostanában pedig repülés közben hibásodnak meg az egységeik az A320neón és A220-asokon egyaránt.