Stratégiai partnerségre lép a Boeing a Virgin Galactic kereskedelmi űrrepülési céggel, hogy közösen lendítsék fel az űrturizmust a következő években.

Az amerikai repülőgépgyártó óriás és Richard Branson brit milliárdos egyik űrrepülési cége október elején jelentette be, hogy együttműködésbe kezd.

Ennek részeként a Boeing 20 millió amerikai dollárral megtámogatja a Virgin Galactic fejlesztését, amely programban jelenleg is zajlik a jól fizető űrturisták szállítására tervezett eszközök tesztelése.

A támogatást a Boeing az új technológiák és startup vállalkozások támogatására létrehozott Horizon X kezdeményezésén keresztül adta a Virgin Galactic számára, hasonló formában már számos másik, kisebb céget is szárnya alá vett a nagyvállalat.

Brian Schettler vezető menedzser a mostani partnerség megkötéséről elmondta: céljuk, hogy megkönnyítsék a világűr bevonását a kereskedelmi piacra, és minél szélesebb körben tegyenek elérhetővé biztonságos, gazdaságos és a környezetre nézve is felelősségteljes módon működő közlekedési formát.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Virgin Spaceship Unity “vitorlázó” üzemmódban leszálláshoz készülődik. (Forrás: Virgin Galactic)

A jól fizető űrturisták igényeinek kielégítése mellett ugyanis a Virgin Galactic és a hasonló cégek nagy sebességre és orbitális pályára képes eszközei a jövőben akár teljesen új dimenziókat nyithatnak meg az alacsonyabb magasságú, de nagy sebességű légiutazásban is.

Sir Richard Branson brit származású milliárdos cége máig mintegy egymilliárd dollárt fektetett egy többször is útjára bocsátható embereket szállító űrrepülőgép kifejlesztésébe és tökéletesítésébe. Ezen a téren úttörőnek számítanak, pillanatnyilag nincs más, akinek kereskedelmi tevékenységre alkalmas űrjármű állna rendelkezésre.

A VSS Unity nevű, rakétahajtóműves jármű a White Knight Two kéttörzsű hordozógépről indulva már többször elérte és meg is haladta a világűr egyezmény szerinti határát, Mach 3 (a hangsebesség háromszorosa) utazósebességgel haladva. Ekkor a fedélzeten tartózkodók a súlytalanság állapotába kerülnek.

A Boeing szerint a két gépből álló rendszer kifejlesztése, tesztelése és közeljövőben kezdődő üzemeltetése révén szerzett tapasztalatokkal a Virgin Galactic képes egy teljes flotta tervezésére, építésére és fenntartására is.

Ezt a chicagói központú gyártó Defense and Space részlege az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) közös űrprogramokban szerzett tapasztalatával támogatja meg. Befektetésük ellenértékét pedig a hamarosan megalakuló, a VA és a Social Capital Hedosophia Holdings Corporatin fúziójával létrejövő tőzsdei részvénytársaság tulajdonrészével nyerik vissza, és céggel kapcsolatos döntésekbe is beleszólást kapnak.