Együttműködésre léphet az American Airlines és a Qantas, hogy jobban le tudják fedni az Ausztrália és Észak-Amerika közötti piacot, az erre vonatkozó engedélykérelmet már beadták az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumához.

Az American Airlines tájékoztatása szerint az együttműködés jelentősen javítja majd a szolgáltatás színvonalát, tovább stimulálja a piacot és ezzel 300 millió dollár plusz hozzáadott értéket hoz létre. Ebből 221 millió a codeshare-megállapodás kiterjesztését, 89 millió pedig a kiterjesztett jegyár-kategóriáknak köszönhetően keletkezik.

A légitársaságok számításai szerint az új járatok éves szinten 180 ezer új utast vonzanak majd.

Ezen kívül a megállapodás lehetővé tenné az American Airlines-nak és a Qantasnak is újabb járatok nyitását az Egyesült Államok, illetve Ausztrália és Új-Zéland között, és ezek között olyan járatok is lennének, amelyek eddig ki nem szolgált várospárokat hoznának létre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A két légitársaság közleményében azzal próbált akaratának érvényt szerezni, hogy kilátásba helyezte: 125-tel csökkenti a codeshare-megállapodásban érintett járatok számát, ezzel 133 millió dollár kárt okozva, ha a minisztérium nem fogadja el kérvényüket.

Sőt, a Qantas még járatszámot is csökkenthet, és akár be is szüntetheti a jelenleg Airbus A380-assal repült Sydney-Dallas útvonalat, az American pedig tovább csökkentheti a Los Angeles és Sydney, valamint Auckland közötti frekvenciát. Mindezt azzal indokolták, hogy a járatok nagyban függenek a codeshare-megállapodás alapján ráhordott utasforgalomtól.

A minisztériumnak benyújtott dokumentumok szerint az együttműködés keretében a Qantas üzemeltetné a Los Angeles-Sydney, Los-Angeles-Melbourne és Los Angeles-Brisbane, a San Francisco-Sydney és a Sydney-Dallas járatokat. Az American Airlines a megállapodás keretében szintén üzemeltetne Los Angeles és Sydney között egy járatot.

Emellett új járatként szezonális jelleggel a Qantas Vancouver és Sydney, az American Airlines pedig Los Angles és Auckland között is repülne.