Elbontották a görögországi Szaloniki repterén tizennyolc évvel ezelőtt hasra szállt ex-Malév Tu-154-est.

Az aktív korában HA-LCR lajstromjelet viselő Tupoljev Tu-154B-2-es 2000. július 4-én, a pilóták figyelmetlensége, a futóművek kiengedésének elmaradása miatt kis híján hasra szállt Szalonikiben.

Az utolsó pillanatban a személyzetnek szerencsére sikerült újra levegőbe emelnie a repülőgépet, így a törzs alja csak részben súrolta a futópálya felületét. A Tu-154-esben azonban így is jelentős károk keletkeztek, viszont másodjára személyi sérülés nélkül, rendben le tudott szállni – ezúttal már a futóműveire.

Az eset szerencsés végkimenetele nagyon nagy részben a Tu-154-es robusztus felépítésének köszönhető.

A történtek után a légitársaság szakemberei úgy ítélték meg, hogy nem térülne meg a gép helyreállítása, mivel a típusnak már kevesebb mint egy éve volt hátra a Malévnél a típus végleges kivonásáig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A dolgozók által „LCRómeó” néven emlegetett gép ezért ott maradt Szalonikiben, és a reptér üzemeltetőjének tulajdonába került.

Funkciója nem volt, mostanáig a repülőtér egyik szegletében állt, közben egyre rosszabb állapotba került.

A repülőtér üzemeltetője nemrég megkezdte az elbontás előkészítését, közben az Aeropark repülőgépmúzeum megpróbálta megszerezni a gép két hajtóművét a nemrég újrafestett HA-LCA lajstromjelű Tu-154-es számára, de a közlésük szerint a görög fél végül nem volt együttműködő.

Vélhetően a három, magyar repülésrajongók és a múzeum számára értékes hajtóművet is szétszerelik és fémhulladékként értékesítik tehát.

Galéria a HA-LCR bontásáról