Rendszerbe állt Japán hadseregének új elektronikai hírszerző (ELINT) repülőgépe, elődjéhez hasonlóan ez a típus is helyi fejlesztés eredménye.

A Japán Önvédelmi Erők (JASDF) számára az új RC-2 jelű típust a Kawasaki gyár C-2-es taktikai teherszállító repülőgépének alapjain fejlesztették ki, a speciális elektronikai berendezéseket pedig az ország egyik legnagyobb technológiai vállalata, a Toshiba szállítja – számolt be a Flightglobal.

Az első példány az Iruma légibázison állt szolgálatba, várhatóan még három követi, ezek váltják le az eddig használt négy NAMC YS-11EB-t.

Ezek átlagéletkora több mint ötven év, így cserére érettek, hiszen a technológiai színvonaluk sem a legmodernebb. Bár Japán az ország önkorlátozó alkotmánya értelmében nem folytathat támadó háborút, érdeke fűződik ahhoz, hogy a csendes-óceáni térségben meg tudja védeni magát, ezt a célt is szolgálják majd az új repülőgépek is.

Az elektronikai hírszerző célokra átalakított típus fejlesztése 2015-ben kezdődött, a prototípusról pedig 2018-ban kerültek először nyilvánosságra felvételek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Elektronikai felderítés és hadviselés:
Az elektronikai felderítés célja az ellenséges erők eszközeiről (radar, távközlő és távirányító rendszerek stb.) való információgyűjtés, az ezen berendezések működése során keletkező sugárzás vizsgálatával. Az elektronikai hadviselés az elektromágneses spektrumon kibocsájtott, irányított energiával való támadások gyűjtőneve.

Az átalakítások kívülről kevésbé látványosak, az antennák más típusoknál megszokott helyeken, például a törzs alján, illetve közvetlenül a pilótafülke teteje felett egy kupolában, továbbá a hosszított orrban kaptak helyet.

A C-2-es fejlesztése ezzel nem ért véget, a 2020-as, haderőfejlesztésre vonatkozó dokumentumokban ugyanis feltűnt egy koncepciós rajz a Kawasaki típusának újabb változatáról, amely egyebek között szélesebb orr-részt kaphat.

Ez várhatóan az önálló elektronikai hadviselésre optimalizált verzió, amely még csak a tervezőasztalon létezik, de fejlesztése szintén időszerű.

Illusztráció, Kawasaki C-2 (Fotó: .ifj Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)