Jövőre az egyébként is túlkapacitástól szenvedő európai légiközlekedés még nagyobb lökést kap, miután beindulnak a Boeing 737 MAX-ek átadásai, számítások szerint kétszer annyi keskenytörzsűt vesznek majd át az európai légicégek, mint idén. Emellett viszonylag kevés régi gép távozik a flottából, a rendszerben lévő nyomáson legfeljebb az újabb légitársasági csődök segíthetnek.

A Bernstein Research által elvégzett, és az ATW Online-on megjelent kutatásban Daniel Roeska azt írta, 2019-ben az európai légitársaságok nagyjából 300 keskenytörzsű gépet vesznek át, és ez a szám a MAX-ok nélkül is 400-ra emelkedik jövőre.

A Boeing most a MAX-ek légialkalmassági engedélyének visszavonása miatt nem tud új gépeket átadni, de a gyártó által lapunkhoz eljuttatott adat szerint havonta 42 737-es készül el, bár azt nem részletezték, hogy ebből mennyit tesznek ki a MAX-ek. A Bernstein azzal számol, hogy az idénre tervezett 146 gép átadása 2020-ban megkezdődik és ehhez hozzáadja azokat, amelyeket egyébként is jövőre terveznek átadni, és így közel 600 darabra ugrik a 2020-as átvételi szám.

Fotó: AIRportal.hu

Mivel az elmúlt években a cégek jelentősen csökkentették a flotta átlagéletkorát, arra sincs túl sok lehetőség, hogy az új gépek a régebbieket váltsák ki.

A tanulmány bizonytalanságként kezelte a Boeing gépének forgalomba való visszatérésének dátumát, amely a hatóságok mellett a légitársaságokon is múlik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az új gépek beállításával keletkező többletkapacitás önmagában sem tenne jót az európai légiközlekedésnek, de a tanulmány szerint tovább rontja a helyzetet az, hogy a jelek szerint a gazdaság lassulása miatt 2020-ban a forgalombővülés üteme elmarad majd a korábbi évekétől, amikor nem sokkal 10 százalék alatt volt a bővülés.

Grafika: Boeing

A Bernsteinnél úgy kalkulálnak, hogy bár idén a tavalyi 6 százalék után 4 százalék lesz a kapacitásbővítés, még ez a lassuló trend sem fenntartható, mivel lesznek olyan légicégek, akik a kisebb haszonkulcsot alkalmazva és a hasznot beáldozva inkább használni fogják új vagyontárgyaikat (is) és nem fogják őket parkolópályára tenni.

A rendszerben lévő nyomáson egy dolog tud segíteni, a további konszolidáció, vagyis a cégek megszűnése, vagy üzemméretük csökkenése. A Bernstein két társaságot említett, amelyek ki vannak téve ennek: a Thomas Cook és a Norwegian. Utóbbi 3,4, előbbi 1,2 százalékát adja a teljes európai forgalomnak.

Forrás: Norwegian

A Norwegiannel kapcsolatban azt írták, 2019-re a tavalyinál is nagyobb, 270 millió dolláros veszteség várható, és ha 2020 elején nem sikerül újabb kötvényeket kibocsátania és ezzel friss tőkét bevonzania, akkor csődhelyzet alakul ki. A cég eltűnésével pedig 30 százalékos kapacitáskiesésre lehet számítani a skandináv piacon, amelyből elsősorban a SAS profitálhat.

A Thomas Cook esetében – mint arról beszámoltunk – szeptemberig van idő arra, hogy vevőt találjanak a légitársaságokra, különben nem biztos, hogy a társaság megéri 2020-at.