A Lufthansa pénzügyi vezetője szerint elég kicsi lett az esélye annak, hogy megvásárolják a rendkívül rossz anyagi helyzetbe került Thomas Cook német légitársaságát, a Condort. Ezzel nehéz helyzetbe került a brit utazásszervező, amelynek szeptemberig el kellene adnia légitársaságait, különben nem biztos, hogy megéri 2020-at.

A Travel Weekly szerint erről Ulrik Svensson befektetőknek beszélt. Mint mondta, „nem valószínű, hogy megegyeznek” a Thomas Cookkal. Ezt azzal is indokolta, hogy a Condor üzemét a vártnál nehezebben tudnák a diszkont cégükbe, a Eurowingsbe olvasztani.

Köze lehet ennek ahhoz is, hogy a Lufthansa időközben átgondolta a Eurowings stratégiáját, és a cég kizárólag az európai point-to-point utazásokra fog koncentrálni, hosszútávú járatainak menedzsmentjét a flottával együtt a Lufthansa veszi át.

Fotó: AIRportal.hu

A Condor negyvengépes flottájának döntő részét azonban Boeing 757-esek és 767-esek adják, amelyek egyrészt hosszabb távú járatokon teljesítenek jól, másrészt a Lufthansa-csoporton belül csak az Austrian és csak 767-eseket üzemeltet. Emellett egyik sem tegnap gördült le a gyártósorról, Ulrik Svensson szerint a koruk miatt is rengeteg pénzt kellene a gépekbe beleölni.

A Thomas Cook koporsóján újabb szög lehet, ha nem sikerül a Condort, vagy a többi légitársaságát eladni szeptember végéig, ez ugyanis a feltétele, hogy az utazásszervező újabb, 300 millió fontos pénzügyi mentőövet kapjon a működését finanszírozó bankoktól, azért, hogy legalább a telet kihúzzák. Ha ez nem sikerül, könnyen lehet, hogy a Thomas Cook még 2019-ben csődbe megy.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vállalat idén februárban jelentette be, hogy eladja légitársaságait, mert a járatok üzemeltetése helyett inkább a hotelekre és az utazásszervezésre koncentrálna. A Lufthansa májusban közölte, hogy beadta ajánlatát a Condorra, sőt a brit és skandináv leányvállalatok iránt is érdeklődést mutatott, de a stratégiájában azóta bekövetkezett változások elkaszálhatják ezeket a terveket.