A múlt hétvégén elindította legújabb budapesti útvonalát a Wizz Air, amely heti két járattal, szerdánként és vasárnaponként közlekedik Budapestről Szentpétervárra.

Idén novembertől a járatsűrűség heti háromra emelkedik, míg 2018 májusától már hetente négy napon közlekednek a járatok. A régóta várt útvonal már a legelső napokban nagyon népszerűnek bizonyult: az első járat új A320-as gépe 175 utassal szállt fel Budapestről, a visszaúton pedig 172 utas érkezett Szentpétervárról – mindkét esetben tehát közel teljes telítettséggel.

Fotó: Wizz Air

Szentpétervár a második oroszországi célállomás, amely a WIZZ alacsony viteldíjain elérhető a magyar fővárosból. A légitársaság 2013 szeptemberében indította Budapest-Moszkva járatát, amely azóta csaknem 500 000 utast szállított a két főváros között, és a minap jelentette be, hogy Debrecenből is indít járatot az orosz fővárosba.

Szentpétervárt, Oroszország második legnagyobb városát sokan az ország kulturális fővárosának tekintik. A Világörökség részeként számon tartott kulturális és történelmi kincsein túl Szentpétervár jelentős kereskedelmi csomópont is, amely Oroszország egyik legfontosabb pénzügyi, gazdasági és ipari központja.

Szentpétervár már a 11. úti cél, amelyre a Wizz Air 2017-ben új alacsony viteldíjas útvonalat indított Budapestről, és még idén, hamarosan elindul három további útvonal is: Bordeaux-ba, Agadirba és Frankfurtba. A légitársaság így már 66 várossal kapcsolja össze a fővárost Európában és azon túl is, ezáltal a budapesti kínálat a legváltozatosabb WIZZ egész hálózatában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A WIZZ hazai hálózata már 73 útvonalat kínál, Európa-szerte és a kontinensen túl 31 országgal kapcsolva össze Budapestet és Debrecent.