Először teljesített tesztrepülést az Airbus Helicopters H225-ös típus úgy, hogy mindkét Safran Makila 2 hajtóművét kizárólag fenntartható forrásból származó üzemanyaggal (SAF) táplálták, és egyúttal ez volt az első ilyen helikopteres repülés is.
Az Airbus Helicopters közleménye szerint céljuk, hogy megértsék a fenntartható üzemanyag hatását a hajtóművekre és különböző rendszerekre. Ennek érdekében tavaly novemberben már végrehajtottak egy olyan tesztrepülést, amikor a két hajtómű közül az egyiket SAF-fal, a másikat hagyományos üzemanyaggal hajtották.
A tesztek más műszaki megoldásokat és hajtóműveket használó típusokon folytatódnak, a cél, hogy a gyártó minden termékére 2030-ra megszerezze a tanúsítványt, amely a kizárólag fenntartható üzemanyaggal történő üzemeltetéshez szükséges.
Stefan Thome, az Airbus Helicopters műszaki vezetője azt mondta: „a helikoptergyártók számára is mérföldkő volt a legutóbbi berepülés, amelynek során az Airbus Helicopters H225-ös mindkét hajtóművet fenntartható kerozin hajtotta. Csak ezzel az egy módszerrel akár 90 százalékkal is csökkenthető a károsanyag-kibocsátás.”
A fenntartható forrásból előállított repülőgép-üzemanyag használata az Airbus Helicopters egyik eszköze arra, hogy elérje ambiciózus környezetvédelmi célját: 2030-ra 50 százalékkal kívánja csökkenteni helikopterei szén-dioxid-kibocsátását.
A fenntartható üzemanyag használatával jelentősen csökkenthető a forgószárnyasok karbonlábnyoma, de a teljesítményük változatlan marad. A Waypoint 2050 jelentése szerint a légiközlekedés által 2050-ig vállalt nettó karbonsemlegesség 50-75 százaléka az alternatív hajtóanyagok használatából adódhat.
Bár a SAF-gyártás jelenleg a teljes üzemanyagpiacnak csak 0,1 százalékát teszi ki, ez az arány a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően emelkedni fog a következő években.
Az Airbus minden kereskedelmi típusa és helikoptere jelenleg maximum 50 százalékos vegyítésben használhat fenntartható forrásból származó üzemanyagot.
A gyártó közlése emlékeztet rá, hogy a Magyar Légimentő Nonprofit Kft kilenc darab H135-öst, a Magyar Honvédség pedig húsz darab H145M típust üzemeltet, emellett Magyarország 16 darab H225M típusú helikopterre rendelkezik szerződéssel.