A jelenleginél jóval nagyobb számú géprendelést vizionál a brazil Embraer a Boeinggel való egyesülés után.

Erről John Slattery, a társaság vezérigazgatója beszélt az ír The Independentnek. Elmondása szerint nem csak a rendelésekben, de a gyártási kapacitásban és így az átadott gépek számában is jelentős előrelépésre lehet számítani.

Ennek állítása szerint két oka van. Az egyik, hogy az ügyfeleik egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a gazdaságosan üzemeltethető gépek iránt, hogy növelni tudják nyereségességüket, másrészt pedig az Embraer portfóliója is kibővül: a tetejét a keskenytörzsű gépek, alját pedig a kisebb, úgynevezett crossover regionális gépek fogják alkotni.

Forrás: London City Airport

Nem mellesleg a Boeinggel a hátuk mögött jobb ajánlatot is tudnak majd adni, sőt, olyan ügyfeleket is elérhetnek, akiket korábban nem. Egyes termékeiket például a 737-essel együtt tudják majd értékesíteni, így korábban nem tapasztalt „hátszelet” kaphatnak a brazil gyártó termékei.

Erre szükségük is lesz, miután fő versenytársuk, a kanadai Bombardier összeállt az Airbusszal a korábban CSeriesnek, ma A220-asnak hívott regionális utasszállító gyártására és ugyanezeket a szinergiákat próbálják meg kihasználni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vezérigazgató annak ellenére is optimista, hogy saját jövőjét ebben a szövetségben még nem látja: mint mondta, a személyi döntéseket a Boeing hozza majd meg.

Bár az egész év az olajár növekedéséről szólt, az elmúlt hetekben újra csökkenni kezdtek az jegyzési árak, erre reagálva Slattery azt mondta: nehezen tudja elképzelni, hogy emiatt a vevőik elpártolnának tőlük és nagyobb, de még keskenytörzsű gépek felé fordulnának. Már csak azért sem, mert az olajár mozgása kiszámíthatatlan, az elmúlt években is jelentős drágulás és árcsökkenés is jellemezte a piacot – magyarázta.

Az amerikai gyártó a brazil kormánnyal való többkörös egyeztetés után az idén júliusban jelentette be, hogy vegyesvállalatot hoz létre a brazil gyártóval, miután 4,75 milliárd dollár értékben bevásárolja magát a cégbe.

A társaság kilátásai jók, az új generációs E-Jet család programja jól áll, az E190-E2 már szolgálatban van a bevezető Wideroe légitársaságnál, az E195-E2 pedig jövőre mutatkozik be a brazil fapados Azul flottájában.

Az Embraer a fő versenytársához, az Airbus A220-ashoz képest némi lemaradásban van, egyrészt közel két évvel később mutatkozott be a továbbfejlesztett E2 család, másrészt amíg az A220-asból mintegy 400, addig az E2-ből eddig csak 255 példány kelt el.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!