Egy erőszakos utas miatt szakította meg útját Budapesten a Wizz Air W6 3011-es számú, Bukarest – Liverpool járata kedden este nyolc óra körül.

A járatot teljesítő HA-LYA lajstromjelű Airbus A320-as személyzete Hollókő térségében döntött az út megszakítása mellett, majd egy éles bal fordulóval a repülőgép megkezdte a süllyedést Ferihegy irányába.

A pilóták azt közölték a légiforgalmi irányítással, hogy a járat fedélzetén egy erőszakosan viselkedő utas okozott problémát, akit közben sikerült megfékezni.

A személyzet kérte, hogy a leszállást követően a rendőrség vonuljon ki a repülőgéphez. A pilóták mentőt nem kértek, feltehetően nem sérült meg senki a fedélzeten.

A járat nyolc óra előtt nem sokkal biztonságosan leszállt a budapesti repülőtér 31R futópályáján, majd a számára kijelölt állóhelyre gurult.

A járat végül este kilenc óra után tudott továbbindulni Liverpool felé. Úgy tudjuk a renitens utas, egy fiatal román férfi ellen a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság eljárást indított.

Az AIRportal.hu megkeresésére a Wizz Air az esettel kapcsolatban azt írta, hogy: “2019. február 19-én a Wizz Air W6 3011 számú, Bukarestből Liverpoolba tartó járata Budapesten megszakította az útját, miután egy utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett a személyzettel szemben. A személyzet kiképzésének megfelelően kezelte a helyzetet.Miután a járat leszállt Budapesten, az utast a hatóságok őrizetbe vették. A repülőgép kb. 60 perc várakozás után folytatta az útját Liverpoolba, ahol várhatóan 1 óra 40 perc késéssel szállt le. Utasaink és személyzetünk biztonsága elsődleges fontosságú számunkra. A Wizz Air zéró toleranciával kezeli az utasaink és munkatársaink ellen irányuló szóbeli és tettleges erőszakot. Az ügy innentől a rendőrség hatáskörébe tartozik.