Címke: rendbontó utas (unruly passenger)
Verekedő utas miatt szakította meg útját egy török gép Budapesten
Budapesten szakította meg útját a török Pegasus Airlines Isztambul - Párizs járata, mert a fedélzeten összetűzés alakult ki az utasok között.
Rendbontó utas miatt szállt le Budapesten a Ryanair London-Bukarest járata
A rendőrség kivonult és a leszállást követően intézkedett a helyszínen. A repülőgép a rátankolást követően hamarosan folytathatja az útját.
Letartóztatták az Air India járatán utastársát levizelő férfit
Miután jóval az esetet követően a helyi és külföldi médiában is botrány kerekedett, komoly következményei lettek, hogy az Air India New York–Delhi járatának üzleti osztályán egy ittas férfi levizelt egy nőt.
Közösen szigorít a rendbontó utasok ügyében a KLM és a Transavia
A két légitársaság elsőként a világon megosztja egymással a fedélzeten vagy a földön tanúsított rendbontó magatartás miatt tiltólistára helyezett utasok adatait, akik öt évig nem utazhatnak egyikük járatával sem.
Egy második fizikai akadállyal is védenék a pilótafülkéket
Az utasszállító repülőgépek pilótafülkéit egy második fizikai akadállyal kellene védeni az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szabálytervezete szerint.
Börtönbüntetést kapott a Southwest légiutas-kísérőjét ütlegelő nő
Tizenöt hónap börtönbüntetést, pénzbírságot és kitiltást kapott az a 29 éves nő, aki egy légiutas-kísérővel összeszólalkozott, és többször is megütötte.
Egy egész csoportot nem engedett felszállni a Lufthansa egy budapesti járatára
A New Yorkból frankfurti átszállással utazó ortodox zsidóktól megtagadta a beszállást budapesti járatára a légitársaság, mert egyesek a korábbi úton nem viseltek maszkot, a cég elnézést kért, és kivizsgálja a történteket.
Csaknem 30 millió forintnyi bírságot kapott egy-egy rendbontó utas az USA hatóságától
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) zéró toleranciát hirdetett a rendbontó utasokkal szemben, két tavalyi eset miatt pedig rekordösszegű bírságokat szabott ki.
Önkielégítést végzett egy Southwest-járaton egy férfi, örökre kitiltotta a légitársaság
A szövetségi nyomozók elé került egy férfi, aki a beadott panasz szerint a Southwest Seattle-Phoenix járatán többször is önkielégítést végzett női utastársa mellett.
Keményebb eszközökkel fékeznék meg a balhés utasokat az orosz repülőgépeken
Megelégelték az orosz hatóságok a rendbontásokat a járatokon, a személyzet olyan jogokat és eszközöket kapna, amellyel hatékonyabban léphetnének fel az ilyen esetekben.
A légiutas-kísérők többségét inzultálták idén az Egyesült Államokban
Az amerikai légiutas-kísérőket tömörítő szakszervezet felmérése szerint nagyon sok dolgozót ért már támadás idén, ezért arra kérték a hatóságot és a kormányt, hogy a zéró tolerancia ne átmeneti, hanem végleges szabály legyen.
Egy légiutas-kísérő két fogát is kiverte egy balhézó utas
Súlyos testi sértésért vonhatják felelősségre a Southwest dolgozóját megütő utast, az incidensről videó is megjelent, az egyik szakszervezet szigorúbb fellépést követel az ilyen esetek számának csökkentésére.
Közel 15 millió forintos bírságot kér a hatóság két italozó utasra
Rendkívül szigorú büntetést javasolt az USA légügyi hivatala több ittas utasra, célja nem titkoltan az, hogy példát statuáljon és elrettentse az embereket a hasonló cselekedetektől.
Egy maszk nélkül síró másfél éves kislány miatt törölt egy járatot a Westjet
Később utánanéztek a kanadai szabályoknak és kiderült, hogy a 19 hónapos gyermeknek nem is kellett volna maszkot viselnie.
Maszk miatt tört ki verekedés a KLM egyik járatán
Verekedés volt a KLM egyik ibizai járatán, mert két utas nem akart maszkot viselni, az érkezéskor őrizetbe vették őket, a balhéról videó is készült. A Delta viszont örökre kitiltja a maszkot megtagadókat.
Verekedés a távolságtartás jegyében egy orosz belföldi járaton
Két férfi verekedett össze az orosz Ural Airlines Szocsi és Moszkva-Domogyedovo közötti járatát teljesítő Airbus A320-as fedélzetén, annak ellenére, hogy a gépen nagyon kevesen utaztak.
Késett az Air India egyik belföldi járata, balhéztak az utasok
A hétórás késés utáni újabb műszaki probléma miatt néhány utas elkezdte ütni a pilótafülke ajtaját és a kabinszemélyzetet is inzultálták az Air India járatán.
Friss levegőre vágyott, kinyitotta a vészkijáratot egy utas Kínában
Újabb hajmeresztő sztoriról érkeztek jelentések Kínából, egy utas a figyelmeztetés ellenére kinyitotta indulás előtt a földön álló repülőgép vészkijáratát, mert friss levegőre vágyott, a nőt később előállították.
Idős ittas férfi miatt szakította meg útját a Wizz Air Budapest-Keflavík járata
Megpróbáld a pilótafülkébe jutni egy idős férfi a Wizz Air Budapest-Rejkjavík járatán
Örökre kitiltottak egy rendbontó utast a Jet2 járatairól
Örökre kitiltottak egy fiatal nőt a Jet2 járatairól és 85 ezer font pénzbüntetést is fizetnie kell, amiért repülés közben megpróbálta kinyitni a gép egyik ajtaját.
Folytatódik a harc az ittas utasok ellen a briteknél
A beszállítás megtagadásával, pénzbírsággal, de akár börtönbüntetéssel is járhat, ha valaki ittasan érkezik egy járathoz, és ezzel veszélybe sodorja utastársait vagy az utazás zavartalanságát – figyelmeztetnek az Egyesült Királyság repterein ismét zajló kampányban.
Közel százszor volt szükség különleges intézkedésre idén a magyar légtérben
Repülőgépek műszaki hibája, utasrosszullét, rendbontó utas, madárütközés, kockázatos időjárási körülmények, vagy az irányítással rádiókapcsolatot nem létesítő pilóták - ezek a leggyakoribb okok amelyek miatt idén már közel száz esetben volt szükség különleges intézkedésre a magyar légtérben.
Agresszív utas miatt szakította meg útját Ferihegyen a Thomas Cook járata
A repülőgép fedélzetén egy 30 év körüli utas tanúsított agresszív magatartást azt követően, hogy dohányzáson kapták a repülőgép egyik mellékhelyiségében.
Már a terminálokon sem szabad felbontani a reptéri üzletekben vásárolt alkoholt
A duty free-ben vásárolt alkoholos italokat a repülőgépen eddig sem engedték elfogyasztani, most már több brit reptéren a terminálon sem szabad felbontani az üvegeket. A szigorú szabályokat újfajta tasakok bevezetésével próbálják betartatni, Gatwickről pedig száműzték az eddig népszerű kis üveges "shotokat".
Csatlakozott az EASA rendbontó és erőszakos utasok elleni kampányához a Wizz Air
Csatlakozott az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) „Not on my Flight” kampányához a Wizz Air, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a rendbontó és erőszakos viselkedését az európai légi járatokon.