A tavalyi évben is rengeteg hírt hallottunk a fedélzeten ittasan hangoskodó, dulakodó, vagy éppen a személyzet utasításainak ellenszegülő, renitens utasokról, egy felmérés pedig azt is kiderítette, mely légitársaság járatain történt a legtöbb rendbontás.

A Which? brit fogyasztói elégedettséggel foglalkozó internetes portál 7900 ember részvételével készített kutatást, amelyben azt akarták kideríteni, hogy a repülőn utazók közül hányan tapasztaltak problémát a fedélzeten az ittas vagy részeg utasok miatt, amennyiben volt már ilyen élményük.

Lévén, hogy a szervezet a brit utasok körében kérdezte a véleményeket, az eredmények is a régió eredményét, az ottani emberek véleményét tükrözik.

Talán nem meglepő, hogy a felmérés alapján a Ryanair járatain történt a legtöbb eset: a megkérdezettek 17 százaléka találkozott már az ír fapados fedélzetén ittasan, kellemetlenül viselkedő vagy kiabáló, sőt olykor fizikai erőszakot alkalmazó utastársakkal.

Forrás: Ryanair

A második helyen a Thomas Cook járatai végeztek (15%), a harmadik pedig a TUI Fly (14%)lett, de a top 10-ben helyet kapott sorrendben az Easyjet (13%), a Jet2 (11%), az Emirates (8%), a Virgin (8%), a British Airways (7%), Flybe (5%) és a Norwegian (5%) is.

Hirdetés

A repülésben egyre nagyobb problémát okoznak a renitens és/vagy agresszív utasok.

Az ilyen események hátterében a kutatás szerint túlnyomórészt az utasok túlzott alkoholfogyasztása áll.

A brit Polgári Légiközlekedési Hatóság szerint 2012 és 2016 között évente átlagosan 186 incidenst regisztrálnak, 2017-ben azonban ez a szám 417-re ugrott, 2018-ban a szám viszont még ennél is magasabb lehet.

Van megoldás?

Az ittas utasok nem csak mások utazását teszik tönkre, hanem komoly biztonsági kockázatot is jelentenek, ezért a légitársaságok igyekeznek odafigyelni arra, hogy elkerüljék az ilyen incidenseket.

Az Easyjetnél korábban előfordult már, hogy komoly pénzbüntetést kapott a részeg utas, aki miatt egy járat órákat késett. A diszkont légitársaság továbbá szorgalmazza az ötletet, hogy a reptéri boltokban vásárolt italok fogyasztása a fedélzeten (ami egyébként tilos minden légitársaság fedélzetén) bűncselekménynek is számítson, csakúgy, mint az USA-ban.

A Ryanair szerint a repülőterek felelőssége is, hogy ne engedjék az utasokat a bárokban és várókban a kelleténél többet inni.

Az ír fapados légitársaság továbbá tervezi, hogy nem árul alkoholos italokat reggel 10 óra előtt, valamint csökkenti az elfogyasztható alkohol mennyiségét fejenként két italra, ám hogy ezt mikor és hogyan vezetik be – tekintettel arra, hogy ez számukra is bevételkiesést jelentene-, egyelőre kérdéses.

A fedélzeten kapható alkoholos italok ára egyébként jelentősen nőtt az utóbbi években, az Easyjet egyik 2016-os jelentése szerint egy gin tonik ára például 40 százalékkal. Az emelések ellenére ugyanakkor például a British Airways járatain 212 000 (!) üveg bort adtak el 2018 júliusában.