A még mindig növekvő forgalom ellenére augusztusban több mint öt százalékkal csökkent a késések száma a tavalyi évhez képest.

Augusztusban ugyan fél százalékkal tovább növekedett az Európa feletti forgalom, de már lassuló tendenciával, ami összhangban van az Eurocontrol februári előrejelzésével.

Ugyanakkor pozitív változás, hogy a késések száma végre csökkenésnek indult, és 5,5 százalékkal kevesebb lett, azonban még így is jelentősen fölötte van az augusztusra előirányzott értéknek.

A késéseket ismét két részre osztotta az európai hálózatirányító. Az útvonalon történt csúszások valóban csökkentek a tavalyi évhez képest, azonban így is közel három percet késett átlagosan egy-egy járat.

Ezt főként az Ausztriát, Dél-Franciaországot és Németországot sújtó kedvezőtlen időjárás, valamint ezen országokban és Magyarországon fellépő kapacitáshiány számlájára írja közleményében az Eurocontrol.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az átrepülő forgalom tekintetében valóban pozitív a változás, ám a repülőtereken elszenvedett késések továbbra is növekvő tendenciát mutatnak.

Augusztusban ezek egyik „főszereplője” az athéni repülőtér volt, ahol ugyan tettek lépéseket a légikikötő és a környező légtér kapacitásának növelésére, azonban ez nem volt képes lépést tartani a növekvő igényekkel.