A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) azzal számol, hogy legkorábban június végén feloldhatóvá válik a Boeing 737 MAX-ek áprilisban elrendelt repülési tilalma az Egyesült Államokban – értesült a Reuters hírügynökség.

Az amerikai hatóság ugyanakkor még nem állította össze menetrendjét, hivatalosan nem közölnek céldátumot a repülési tilalom feloldására.

Információik szerint erről a hatóság szóban értesítette az ENSZ repülési szervét, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetet (ICAO). A fejleményekről csütörtökön Montreálban tájékoztatták a szervezetet.

Arról egyelőre a hatóságnak nincs információja, hogy a többi ország hivatalosan folytat-e majd saját eljárást az üggyel kapcsolatban.

Az FAA ezzel egyidejűleg a világ több fontos légügyi hatóságával megbeszéléseket tartott Dallasban arról, hogy mikor és milyen körülmények között kerülhet sor a típus légialkalmassági engedélyének újbóli kibocsátására. Ezzel kapcsolatban előzetesen az FAA annyit közölt, hogy a folyamatnak nincs elfogadott menetrendje.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Boeing

A Southwest Airlines számításai szerint minden egyes gépen nagyjából 100-150 órányi karbantartást kell végezni, ezt követően állíthatják csak őket vissza a forgalomba.

Eközben az európai pilótákat tömörítő European Cockpit Association közleményben tudatta: transzparenciára, és legfőképpen válaszokra van szükség ahhoz, hogy a típus újra repülhessen.

Jon Horne, a szervezet vezetője az AIRportal.hu-hoz eljuttatott közleményében aláhúzta: rendkívül aggasztja az európai pilótákat, hogy az FAA és a Boeing úgy akarja forgalomba visszaállítani a MAX-okat, hogy nem válaszoltak azokra a kérdésekre, amelyek a típus alapvető tervezési filozófiájára vonatkoznak. Elsősorban arra kellene választ találni az ECA szerint, hogyan lehet képes egy olyan szervezet hihető megoldást találni szignifikáns reform nélkül, amely egyszer már elbukott és engedélyezett egy alapjaiban hibás rendszert.

Hozzátette: a Boeingnek tisztáznia kell a MAX-ek műszaki megoldásait és az építési filozófiát, amely mögötte áll. Feltette a kérdést: van-e a 737-eseknek más olyan rendszere az MCAS mellett, amelyet ugyanazon logika (egy szenzorból való jelolvasás) mentén terveztek? Mint írta, nem tudni, de nekik, mint pilótáknak tudniuk kell, mielőtt újra felszállnak a típussal.