Fél éves csúszással érkezhetnek meg az Iran Air új Boeingjei a közel-keleti ország illetékes minisztere szerint, ha csak Donald Trump meg nem vonja az Iránnal való üzleteléshez kiadott engedélyeket.

A ch-aviation az ISNA iráni hírügynökség jelentésére hivatkozva azt írta, hogy Fakirija Kashan helyettes közlekedési miniszter azt mondta, bár idén áprilisban kellene átvenniük az első gépeket, azok érkezésre csak az utolsó negyedévben várható.

A politikus okot nem jelölt meg.

A 80 darabos rendelés első példányai Boeing 777-300(ER)-ek lesznek majd.

Az Iran Air még 2016-ban rendelt meg 50 darab 737 MAX 8-ast, illetve 15-15 darab 300-as, illetve 9-es triplahetest a Boeingtől, miután a politikai enyhülés részeként feloldották az Iránnal szembeni kereskedelmi szankciókat. Ezt követően az Egyesült Államok kiadta az engedélyt a Boeingen kívül az Airbusnak és az ATR-nek is arra, hogy megkössék az üzletet Iránnal.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezt az engedélyt azonban Donald Trump egy tollvonással vonná vissza, legalább is elkezdte ezzel fenyegetni Iránt, de szavait egyelőre nem követték tettek.

Amint arról korábban beszámoltunk, az Egyesült Államok illetékesei továbbra is aggódnak, hogy Irán katonai célokra is használja a polgári utasszállítóit, a Trump-kormányzat következő döntése a szankciókról januárban várható. Lehetséges az is, hogy megtiltják a repülőgépek értékesítését, de az is lehet, hogy csak lassú ütemű átadásokat engedélyeznek.

Az engedély visszavonása nem csak a Boeing, de az Airbus és az ATR üzletét is veszélybe sodorja. Az Egyesült Államok engedélyére azért van szüksége a két európai gyártónak, mert termékeikben amerikai részegységek is vannak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!