Napra pontosan ötven évvel ezelőtt, 1969. június 5-én a kereskedelmi utasszállítók közül elsőként a szovjet Tupoljev Tu-144 átlépte a hangsebességet, megelőzve nyugati vetélytársát, a Concorde-ot.
A döntő fontosságú repülésre alig hat hónappal az első felszállást követően került sor, a programot egész idő alatt a kapkodás, rohamléptekben való haladás jellemezte.
Erre az állandó politikai nyomásgyakorlás miatt volt szükség, mivel a program az eredetileg kitűzött határidőkhöz képest másfél éves csúszást szenvedett, amit a nyugatot mindenben lekörözni akaró ország vezetői nehezen viseltek.
A kapkodás eredménye egy, a konstrukciós hibáktól valósággal hemzsegő repülőgép lett, amely kezdetben ráadásul rosszul irányíthatónak is bizonyult.
Ennek ellenére, közel négy hónappal megelőzve az angol-francia együttműködésben készült Concorde-ot, a Tupoljev Tu-144-es 1969. június 5-én átlépte a hangsebességet, így folytatódhatott a tesztprogram.
Ennek során kiderült, hogy mindenképpen szükséges a repülési jellemzők javítása, áttervezés azonban szóba sem jöhetett, a szovjet csúcsgépnek ha lehet, egy lépéssel előrébb, de semmi esetre sem hátrébb kellett tartania.
Mintegy gyors megoldásként a mérnökök a nyitható kacsaszárny beépítése mellett döntöttek az orr részbe, amelyet le- és felszálláskor használtak, így növelve az oldalirányú, és a hossztengely mentén való stabilitást.
A többi problémát azonban nem tudta orvosolni a lemaradásban lévő, a francia-angol pároshoz képest kevéssé kifinomult megoldásokkal előálló szovjet repülőgépipar, hiába adtak bele minden erőforrást a fejlesztésbe.
A számos hiányosság közül kettő bizonyult döntő fontosságúnak, az elektronikus kormányvezérlés hiánya, – a technológiát az embargók miatt nem tudták importálni, saját verziót pedig nem sikerült kidolgozni – és a hajtóművek elégtelen teljesítménye.
Az alkalmazott, gépenként négy Koleszov RD-36-51, vagy Kuznyecov NK-144 ugyanis nem tudott elegendő natív teljesítményt szolgáltatni a szuperszonikus sebesség fenntartásához, a hangsebesség feletti repülés csak az üzemanyagot valósággal faló utánégetők bekapcsolásával volt lehetséges.
A Tu-144-es 1977-es több, mint másfél évvel nyugati vetélytársát követő forgalomba állásával elvesztette lépéselőnyét is, sorsa 1978. május 23-án pecsételődött meg.
Ekkor a típus javított, D változata tesztrepülés közben szenvedett balesetet, amikor 3000 méteres magasságban kigyulladt a jobb szárnyban elhelyezett fedélzeti segédhajtómű (APU).
Ekkor a politikai vezetés is belátta, hogy nem lehet tovább kockáztatni, és mindössze 55 kereskedelmi utasszállító járat teljesítése után korlátozták a típus repüléseit, csak teherszállító járatokat teljesíthetett.
Öt évvel később, további 47 repülés után ennek is véget vetettek, és végleg földre parancsolták az összesen 16 példányban épült típust. Így zárult le a szovjet polgári szuperszonikus repülés nem túl dicsőséges korszaka.
