Felszámolást kezdeményezett az állami Malév Ground Handling Zrt-vel szemben a cég egyik versenytársa, a BUDPORT Handling Kft. – írta cikkében a Magyar Nemzet. A kormány gazdasági kabinetje a múlt héten leszavazta azt a tervet, amellyel a Malév GH-nak adtak volna 5,3 milliárd forintot. Ha az Európai Bizottság szabályellenesnek nyilvánítja a korábban az MGH-nak juttatott állami pénzeket, az könnyen megpecsételheti az állami cég sorsát.

Felszámolást kezdeményezett az állami Malév Ground Handling Zrt-vel szemben a cég egyik versenytársa, a BUDPORT Handling Kft. A lépés nem váratlan, ugyanis mint arról korábban lapunk is beszámolt, a BUDPORT stratégiai szövetségre lépett a Demján Sándor érdekeltségében lévő, a repülőgépek rakodását és takarítását végző Airport Security Zrt.-vel (AS), utóbbival szemben a Malév GH tetemes díjtartozást halmozott fel. A BUDPORT és az AS stratégiai megállapodásának része, hogy előbbi átvállalta az AS MGH-val szembeni százmilliós nagyságrendű követelést, és a BUDPORT ügyvezetője kilátásba helyezte, hogy felszámolási eljárást indít az állami céggel szemben.

Múlt héten szintén a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy a kormány gazdasági kabinetje leszavazta azt a tervet, amellyel a Malév GH-nak adtak volna 5,3 milliárd forintot. A lap úgy tudja: az NGM-et képviselő Tállai András a cég komoly adótartozása miatt nem támogatta a mentőcsomagot, de Lázár János sem szavazta meg a segítséget.

Az MGH állami támogatását vizsgálja az Európai Bizottság

Állami mentőcsomag juttatása a cégnek egyébként is problémákba ütközhet, mert amint korábban az AIRportal.hu is megírta, a társaság ellen az egyik versenytársa (eddig is sejthető volt, hogy a BUDPORT) eljárást kezdeményezett az Európai Bizottságnál, tiltott állami támogatást feltételezve. A Zoom.hu úgy tudja, hogy a kabinet előterjesztésében a Támogatásokat Vizsgáló Iroda is jelezte, hogy a gigászi méretű állami támogatás brüsszeli jóváhagyás hiányában jogellenes.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Zoom.hu cikke megemlíti, hogy az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank még a Malév csődjét követően nyújtott hitelt a Malév GH-nak azért, hogy az akkor ne menjen csődbe. Miután a cég ezt a hitelt nem törlesztette szerződésszerűen, az állami bank tavaly ősszel inkasszót hajtott végre a cég egyik számláján. Egy, kifejezetten fejlesztésre szánt, szintén az állam által adott pénzösszegből sikerült leemelnie az összeget, így az állami banknál a hitelügylet megtérült. A NAV szintén ugyanebből a felcímkézett támogatásból inkasszóval rendezte a Malév GH köztartozásait. A bejelentő társaság szerint az inkasszósorozattal megvalósult a tiltott állami támogatás, hiszen ezt a tételt hiteltörlesztésre és köztartozások rendezésére nem lehetett volna használni. Az állam egyébként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül is hitelezi a céget, mintegy félmilliárd forint erejéig, de az a hitelügylet még nem zárult le.

Torzul a piac a versenytárs szerint

A portál kérdésére Galgóczy Ferenc, a BUDPORT ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, hogy bejelentésükkel szeretnék gátolni a versenypiac további torzítását. Egy versenypiac súlyosan sérül, ha egy cég megteheti, amit egy másik nem, nevezetesen, hogy nem fizeti ki időben a számláit, az adó- és járulékfizetési kötelezettségeinek nem tesz eleget. Nem elfogadható számukra, hogy az alapvetően már működésképtelen Malév GH állami támogatásból akarja rendezni az elmaradt számláit, és az sem, hogy egy ilyen céget a legnagyobb hitelezője működni enged. Óriási versenyhátrányt jelent a többiek számára, ha egy folyamatosan rosszul gazdálkodó, veszteségeket felhalmozó céget az adófizetők pénzéből finanszíroznak. A szakmai stratégia, a költséghatékonyság, valamint a megtermelt profit adhat stabil alapot egy vállalat működésének. Ma a saját beszállítói hitelezik a Malév GH-t, amely nem fenntartható állapot.

A cégnél több mint 400 ember dolgozik jelenleg. Galgóczy szerint ugyanakkor munkahelyek nem kerülnek veszélybe. Mint mondja, a budapesti légiforgalom folyamatosan nő. Ebben a helyzetben pedig a Malév GH embereire szükség lesz, a piac, a konkurencia azonnal felszívná a munkavállalókat. A cégvezető úgy véli, hogy annak idején a Malév leállása rövid távon forgalomcsökkenést hozott, ám ez nem lenne igaz szektorukra. A földi kiszolgálásban bekövetkező piaci átrendeződés még átmenetileg sem lenne hatással a forgalomra. Szavai szerint valamennyi légitársaság felkészült már a Malév GH körül kialakult nem várt helyzetre.

További jelentős állami szerepvállalás hiányában veszélybe kerülhet a Malév GH működése

A Magyar Nemzet cikke szerint a Malév GH több mint egymilliárd forinttal tartozik a budapesti repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport felé is. A reptér üzemeltető az egykori Malév-leányvállalat bérleti szerződésének fenntartását az állami szerepvállalástól tette függővé. A lap információi szerint ennek hiányában a Malév GH működési engedélyét visszavonhatják.

A lap birtokába jutott információk szerint a Wizz Air is az állami források bevonásához kötötte a földi kiszolgálói szerződés meghosszabbítását a Malév GH-val.