Elkészült a Beluga XL prototípusa, a különleges szállítógép első példányára felszerelték a Rolls-Royce Trent 700 hajtóműveket is. Az Airbus közlése szerint ezzel megkezdődik a repülőgép intenzív földi tesztelése, melyet a tervek szerint valamikor a nyár folyamán követi majd a típus első felszállása.

Forrás: Airbus

Az első Beluga XL január elején gördült ki az Airbus toulouse-i gyártóhangárjából, a második A330-asból átalakításra kerülő egyedi szállítógép gyártását ezzel párhuzamosan megkezdte az Airbus.

A gyártó várakozásai szerint a második példány összeszerelése mintegy két hónappal kevesebb időt vesz majd igénybe, mint az elsőé, köszönhetően a prototípus összeállításánál megszerzett tapasztalatoknak.

A Beluga XL nem csak a hatalmas „kupola” és a lesüllyesztett orr rész miatt különleges

Az Airbus A330-as alapokra épülő szállítógép orr részét a rövidebb A330-200 változattól, míg a szárny mögötti részt a hosszabb A330-300 változattól örökölte a típus. A rövidebb orr rész és a hosszabb hátsó szekció alkalmazására a repülőgép megfelelő súlypontja miatt volt szükség.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Beluga XL technikai jellemzőiről és a típus fejlesztéséről részletesen korábbi híreinkben olvashatsz.

Forrás: Airbus
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!