Immár nem kizárólag Boeing 747-es szélestörzsű áruszállító repülőgépeket üzemeltet az orosz Volga-Dnepr csoporthoz tartozó Air Bridge Cargo (ABC) légitársaság, december közepén forgalomba állt az első vadonatúj 777F típusú gépe, amely Moszkva és Szöul között szállított árut.

A VQ-BAO lajstromjelű példányt még augusztusban adta át az amerikai gyártó, ekkor Everettből az Emirátusokba repülték át. December 1-ig Sardzsában tárolták, majd innen repülték át Moszkvába. Ezt a példányt a Dubai Aerospace Enterprise (DAE) lízingcégtől bérli az ABC.

Miután az orosz hatóságok engedélyezték a repülőgép forgalomba állítását, a 777F december 15-én Moszkvából (SVO) Szöulba repült, majd onnan másnap szállított egészségügyi árut az orosz főváros Domogyedovo repülőterére.

Forrás: Volga-Dnepr Group

Amint korábban megírtuk, a Volga-Dnepr még 2018 nyarán, a farnborough-i légiszalonon írt alá szándéknyilatkozatot öt darab Boeing 747-8F és 29 darab Boeing 777F áruszállító repülőgép megrendeléséről, amelyek részben az orosz Air Bridge Cargo, részben az év elején leállt, majd újraindított brit Cargo Logic leányvállalathoz kerültek volna.

A csoport megromlott pénzügyi helyzete miatt azonban a tervezett gépátvételek csúsztak, 2019-ben már arról szóltak a hírek, hogy a tervezett nagy megrendelésből mindössze egy Boeing 747-8F és három 777F gépre tart igényt a cég. Idén nyáron a légitársaság beperelte a gyártót, hogy az ne tudja más vevőnek átadni a lekötött, de a finanszírozási problémák miatt át nem vett gépeket, ám a jogi procedúra során végül a Boeing javára született ítélet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Bár a légitársaság közleménye erre nem tért ki, vélhetően a világjárvány miatt a dedikált áruszállító repülőgépek iránt jelentősen megugrott kereslet és a dubaji lízingcég közbenjárása is szerepet játszhatott abban, hogy több hónapos huzavona után végül forgalomba állhatott most ez a 777F. Friss és pontos részletek arról egyelőre nem derültek ki, hogy a 2018-as szándéknyilatkozatból még hány élő, érvényes megrendelése maradt a légitársaságnak, mindössze annyit lehet tudni, hogy a dubaji lízingcégen keresztül még két 777F érkezhet a flottába.

A most forgalomba állított repülőgép mellett jelenleg 13 darab Boeing 747-8F és 4 Boeing 747-400F repül az Air Bridge Cargo színeiben.