Glasgow-ban szakította meg útját az Air Canada Rouge AC 1911-es számú, Budapestről Torontóba tartó járata utasrosszullét miatt szombat este.

A gép személyzete Skócia nyugati partjai felett döntött az út megszakítása mellett, az egyik utas rosszulléte miatt, majd visszafordult Glasgow irányába.

A C-GSCA lajstromjelű Boeing 767-300-as ezért visszafordult a Glasgow-i nemzetközi repülőtérre, ahol magyar idő szerint este nyolc óra előtt nem sokkal biztonságosan leszállt.

Illusztráció, az Air Canaa Rouge Boeing 767-300-asa Budapesten (Fotó: AIRportal.hu)

Információk szerint az utas állapota olyan súlyos volt, hogy mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre, amelynek személyzete fél órával később átvette az utast, és kórházba szállította.

Az Evening Times értesülése szerint a közösségi médiában megjelent információk, amelyek szerint a repülőtér futópályáját le kellett zárni a kanadai gép miatt téves volt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A reptérüzemeltető szóvivőjének közlése szerint az üzemelést nem érintette komolyan az előre nem tervezett leszállás.

A járat magyar idő szerint este kilenc óra után nem sokkal ismét a levegőbe emelkedett, és folytatta útját Torontóba.

Csütörtökön az American Airlines Budapest – Philadelphia járatának Frankfurtban kellett leszállnia egy műszaki hiba miatt.

A járat útvonala az út megszakítása előtt.

Frankfurtban szakította meg útját az American Budapestről Philadelphiába tartó járata