Harmadszorra halasztja el a megrendelt Airbus A350 XWB gépeinek átvételének megkezdését az Aeroflot, de hamarosan akár kétszeresére is hízhat a rendelésük a típusra.

Az orosz cég a most bemutatott ütemterv szerint 2020-ban kapja meg 14 darabos rendeléséből az első nyolc példányt, amelyeket 2021-ben követ a maradék hat darab.

Ezzel két évre sűrítve kapják meg az eredetileg hat év alatt, 2017 és 2023 között átvenni tervezett gépeket, amelyek mennyisége a legelőször rendelt darabszámnak csupán a kétharmada.

Forrás: Airbus

Ugyanis Oroszország legnagyobb légitársasáa eredetileg 2007 júniusában, az A350 XWB ötödik megrendelőjeként szerződött le az Airbusszal tizennégy darab -900-as, valamint nyolc darab -800-as verzióra, a típuscsalád tervezett legrövidebb tagjára. Utóbbi kifejlesztését azonban az Airbus a gyenge kereslet miatt törölte.

A szerződés aláírása után jó pár évvel az oroszok elhalasztották az átvételek eredetileg 2017-re tervezett megkezdését, akkor még csak egy évvel, 2018-ra.

Hirdetés

Ezt azonban még 2017 harmadik negyedévében tovább tolták 2019-re.

A TASZSZ hírügynökség most egy befektetői konferencián elhangzottakra hivatkozva írja, hogy újabb egy évet halaszt az Aeroflot, ami az A350-es bevezetését illeti.

Viszont 2020-ban már egyből hét példányt szeretnének forgalomba állítani az orosz cég vezetői, 2021-ben pedig további nyolccal bővítenék ki a flottát. Ez azt jelenti, hogy a mostani 14 gépre szóló szerződést minimum még egy példánnyal meg kell toldani

Korábbi sajtóértesülések szerint azonban, mint ahogy erről beszámoltunk, ennél hamarosan jóval több A350-est rendelhet az Aeroflot, mivel 2025-ig huszonnyolc példányt szeretnének használni hosszútávú járathálózatukon, a bejelentés azonban még várat magára.

Kényszerűségből ugyan, de ugyancsak később veheti át első orosz gyártású Irkut MSZ-21-300-asait a cég, mivel a típus tanúsításában nemrég egy éves csúszást jelentettek be.

Az első példányok érkezését követően ugyanakkor hasonló lesz az Aeroflot stratégiája az orosz típusra is, viszonylag rövid idő alatt vesznek át sok gépet, 2020-2021-ben összesen 13-at, a megrendelt ötvenből.

Hirdetés