Az átalakítási terv részeként három, külön irányítás alá kerülő egységbe szervezik a South African Airways működését, miután tavaly egyesítették a holding légitársaságait. 

A minap Vuyani Jarana vezérigazgató közölte, hogy a South African Airways működését három külön egységbe szervezik. A ch-aviation.com szerint a minap úgy fogalmazott a cégvezető, hogy ezt a vállalat jövője érdekében teszik meg, hogy gyorsabban reagálhasson és megbízhatóbbá válhasson.

A belföldi, a regionális és a nemzetközi üzemelés egy-egy külön irányítás alatt lesz majd, nem pedig központi vezetőség felel értük.

Fotó: AIRportal.hu

Jelenleg az állami légitársaságnak az összefoglaló szerint négy teljes tulajdonú leányvállalata van: a Mango fapados, a karbantartócég, a cateringvállalat és egy utazásszervező.

A vezérigazgató közlése szerint a mostani átszervezésnél szóba kerülhet a cateringcég részbeni értékesítése is. Később egy szóvivő arról beszélt, hogy a három egységre bontás a belső erőforrások átcsoportosítását jelenti, nem pedig a tényleges szétválasztást.

Hirdetés

Mint megírtuk, a lényegében technikai csőd állapotában lévő South African Airways megmentésének részeként tavaly az anyavállalattal összeolvasztották a regionális leányvállalat SA Expresst és a fapados Mango leánycéget.

A több százmillió USA-dollárnyi adósságban úszó céget az állam folyamatos kölcsönökkel segíti ki, és a légitársaság állandóan a hitelek meghosszabbításával küszködik. Most például mintegy 650 millió USA-dolláros adósság márciusi lejáratának határidejét igyekeznek négy-öt évvel kitolni.

A pénzügyi igazgató közlése szerint júniusig elegendő likviditással rendelkezik a légitársaság, miután csaknem 250 millió USA-dolláros kölcsönt sikerült szerezniük.

Ám onnantól további mintegy 280 millió dollárra lesz szükség. Terveik szerint a 2021-es pénzügyi évben tud a South African visszatérni a nyereséges működéshez.