Címlap Címkék Csődhelyzet

Címke: csődhelyzet

Jövő év elejére ígérik a Jet Airways újraindulását

A több mint két éve csődbe ment és leállt indiai Jet Airways a tervek szerint a jövő év elején kezdhet el ismét üzemelni, eleinte belföldi járatokkal.

Bejelentette a Czech Airlines csődjét a bíróság

Prága városi bírósága bejelentette a Czech Airlines csődjét, júniusban dőlhet el, hogy a céget felszámolják-e, a légitársaság eközben kivonta az ATR-eket, így mindössze három repülőgépe maradt.

Tovább csökkenti dolgozóinak létszámát a Thai Aiways

Jelentős karcsúsítást terveznek a Thai Airways vezetői, hogy a több éve veszteséges cég megmenekülhessen a csődtől. A járvány előttihez képest fele annyian dolgoznak majd a társaságnál.

Csődközeli helyzetbe került a Czech Airlines, szombaton mindenkinek felmondhatnak

A cég nagyon közel van a csődhöz, mivel adósságait nem tudja fizetni, állami támogatásra nem számíthat, újabb hitelt pedig nem kap.

Több szélestörzsű géptípust is kivon flottájából a Thai Airways

Hírek szerint a légitársaság a csőd szélére került, ezért pilótákat bocsát el, és megválik három szélestörzsű típusától, köztük az összes A380-asától és Boeing 747-esétől is.

Csődeljárást kezdeményeztek a Hainan Airlines anyacége ellen

Hitelezői csődeljárást indítottak egy kínai bíróságon a Hainan Airlines tulajdonosa, a HNA Group ellen, a következő lépés a cég átalakítása lesz.

Halasztja repülőgépeinek átvételét az Easyjet, milliárdokat bukhat az Airbus az Air Asia X miatt

Több tucat megrendelt repülőgépét évekkel később veszi át az Easyjet, az Air Asia X pedig elállna a szerződések egy részétől, 5 milliárd dolláros kárt okozva ezzel a gyártónak.

Csődvédelmet kért a Norwegian

Reorganizációs tervet készített és hitelezőivel szembeni csődvédelmet kért a Norwegian Air Shuttle, eközben zavartalanul folytathatja tevékenységét.

Az új Flybe-vel is partnerségre lépne a Virgin Atlantic

A Virgin Atlantic kész újra együtt dolgozni a Flybe brit regionális légitársasággal, amennyiben sikerül újraindítani a tavasszal becsődölt céget.

Válságban van az Air Asia

A cégcsoportnak a hétvégén le kellett állítania japán leányvállalatát, a hosszútávú járatokra szakosodott Air Asia X pedig 15 milliárd USA-dolláros tartozást görget maga előtt.

Novemberben elfogy a Malaysia Airlines pénze

Ha állami tulajdonosa nem biztosít további forrásokat, novemberben kifogy a készpénzből a maláj nemzeti légitársaság, és bért sem tud majd fizetni.

Újabb pénzforrás nélkül év vége előtt csődbe megy a Norwegian

A Norwegian vezérigazgatója arra figyelmeztet, hogy még több pénzre van szüksége a cégnek, különben év végéig csődbe mennek.

A csőd szélére kerül az Air Asia X, ha 2021 elején sem indíthat járatokat

Újabb segítséget kért hitelezőitől a hosszútávú diszkont járatokra szakosodott Air Asia X, és azt is jelezte: ha 2021-től sem tud járatokat üzemeltetni, akkor a megszűnése sem zárható ki.

A vártnál lassabban emelkedik az utasforgalom az európai repülőtereken

Kiábrándítók a júniusi forgalmi adatok Európában, ezért a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa úgy látja, a korábban becsültnél egy évvel később, 2024-ben érhetik csak el a 2019-es utasforgalmi szintet.

Csődvédelem alatt folytatja működését a román Blue Air

Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air, a második legnagyobb romániai légitársaságnak a következő 18 hónapban 100 millió euró adósságot kell átütemeznie.

Egy új, életképes légitársaságot hozna létre Dél-Afrika

A dél-afrikai kormány a South African Airways dolgozóinak szakszervezeteivel arról egyeztetett, hogy egy új, versenyképes és pénzügyileg életképes légitársaságot hozzon létre az állami tulajdonú légicég romjain.
video

Így búcsúztak a Braathens Regional Jumbolinói

Március második felében látványos kötelékrepüléssel és alacsony áthúzással búcsúztatta Jumbolinóit a svéd Braathens Regional Airlines (BRA).

Bedobhatja a törölközőt a Volga-Dnepr brit leánycége

Február kilencedike óta nem repül az orosz Volga-Dnepr csoport brit leánycége, a Cargo Logic Air (CLA), egyes hírek szerint a napokban a cég felmondott több mint száz munkavállalójának.

Egymilliárd dollárt tett félre a kormányzat a South African megsegítésére

Egymilliárd dollárt tett félre a dél afrikai kormányzat arra, hogy kifizessék az átalakítás alatt lévő South African Airways hiteleit.

Adócsökkentéssel segítené a brit kormány a Flybe-t

Több mint százmillió font értékű adócsökkentéssel segítené a kormány a bajba jutott Flybe regionális légitársaságot, a felszabaduló forrást a cég átszervezésre is költheti.

Csődközeli helyzetben van a Flybe

Brit sajtóértesülések szerint anyagi teljesítőképessége határához érkezett a brit regionális légitársaság, amely az összeomlás szélére került, de a cég tagadja, hogy súlyos gondban lenne.

Ideiglenes üzemelési engedélyt kaphatnak a csődbe ment brit légitársaságok

Ideiglenes üzemelési engedélyt kaphatnak a csődbe ment brit légitársaságok, ha a képviselők elfogadják az erről szóló javaslatot. Ennek birtokában a cégek hazaszállíthatják a kint rekedt utasokat.

Légitársaságok, amelyeknek búcsúzniuk kellett 2019-ben

A tavalyi évben is folytatódott a konszolidáció a légiközlekedés piacán, Európában a tavaszi és az őszi időszak különösen eseménydús volt, ami a csődöket, leállásokat illeti.

Naponta 2 millió euró veszteséget termel az Alitalia

Az Alitalia átlagosan naponta mintegy 2 millió euró veszteséggel üzemel, az aktuális érték azonban folyamatosan fluktuál Stefano Patuanelli olasz ipari miniszter közlése szerint.

Ideiglenesen megmenekült a Hong Kong Airlines

Ideiglenesen megmenekült a Hong Kong Airlines, miután tulajdonosa százmilliós hitelt szerzett, így a cég tovább üzemelhet.

Légiközlekedési állások, képzések

Parkoló ügyintéző

Budapest Airport Zrt.

Terminal Quality Developer

Budapest Airport Zrt.

Utaskiszolgálási munkatárs

Airport Service Budapest Zrt.

Aircraft System Engineer

Lufthansa Technik AG

Szakképzett repülőgép-szerelő (Debrecen)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép kiszolgáló-berendezés kezelő

Airport Service Budapest Zrt.
Hirdetés