Három éves mélypontra került januárban a légi árufuvarozás a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint, eközben az utasforgalom jelentős mértékben erősödött.

Az adatsorok azt mutatják, hogy januárban az áruszállítási üzletág 1,8 százalékkal csökkent az előző évihez képest és tovább rontotta a helyzetet, hogy a kisebb igényre még több kapacitást öntöttek a cégek a piacra. Így a jövedelmezőség és a töltöttség is 2,7 százalékponttal csökkent és 45 százalékon állt.

Fotó: AIRportal.hu

A folyamat az IATA elemzése szerint még tavaly nyár elején kezdődött és elsősorban a piacvédő, kereskedelmet gátló szankciók okozzák. Ezek eltörlése nélkül vajmi kevés esély van arra, hogy az üzletág megfelelő mértékben tudjon bővülni.

A legnagyobb visszaesést, 4,5 százalékot a Közel-Keleten mérték, de Európa is szenvedett a maga 3,1 százalékos csökkenésével.

Eközben az utasforgalom nagyon szépen bővült, értékesített utaskilométerben mérve 6,5 százalékkal bővült a piac, bár a kapacitások hasonló mértékben nőttek, így a töltöttség alig tudott feljebb kúszni, 79,6 százalékon volt januárban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Annak ellenére sikerült fél éves csúcsot jelentő bővülési rátát produkálni, hogy a bizalmi indexek januárban csökkenést mutattak a fejlődő gazdaságokban. A bővülés üteme viszont nagyon nagy skálán mozog, a Közel-Keleten 1,5 százalékot, Ázsia-Óceániában viszont 8,5 százalékot mértek. Európában 7,4 százalékkal nőtt a kereslet a légiutazás iránt az előző év januárjához viszonyítva.