Három új, sűrített földgázzal működő a mozgásukban korlátozott utasok (PRM) légi oldalon történő szállítására szolgáló autót állított szolgálatba a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az AMS, a repülőtéri sürgősségi szolgálatot és a mozgássérültek szállítását végző szervezet. Az Airport Medical Service csak tavaly több, mint ötvenötezer, mozgásában korlátozott utasnak segített áthidalni a terminál és a repülőgép fedélzete közötti távolságot.
Három vadonatúj Fiat Ducato mentőkocsi állt szolgálatba a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ez még önmagában nem lenne hírértékű, mivel azonban sűrített földgázzal, azaz szaknyelven CNG-vel működnek, így jelentős előrelépésről van szó.
A cég a korábban használt dízelüzemű mentőautókat cserélte le új, a környezetet nagyságrendekkel kevésbé terhelő járművekre.
Mivel a sűrített földgáz az égés után szinte tisztán széndioxiddá és vízgőzzé alakul, az ilyen járművek károsanyag kibocsátása mindössze tíz százaléka az Euro 4-es dízelüzemű autókénak.
Mindez kedvezően hozzájárul a repülőtéri levegő minőségének javításához és egyben segíti a klímaváltozás elleni küzdelem erőfeszítéseit.
A Budapest Airport már évekkel ezelőtt elindította Greenairport programját, amelynek célja, hogy csökkentse a légikikötő működéséből adódó környezeti terhelést, elsősorban az ún. széndioxid lábnyomot és elérje minél több repülőtéri partner csatlakozását a programhoz.
Ennek részeként jelentek meg egyre több helyen az elektromos meghajtású járművek, a gázüzemű targoncák a repülőtéren. Mostantól pedig a mozgássérültek szállításához használt mentőautók is csatlakoztak a zöld flottához.
„Üdvözöljük az AMS önkéntes beruházását, hogy sűrített földgáz üzemű járműveket állítanak szolgálatba a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és ezzel is támogatják a Greenairport program megvalósítását.” – jelentette ki az új járművek átadásnál Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi-, munkabiztonsági- és közösségi kapcsolatok igazgatója. Arról is beszélt: a partnercégek jelentős beruházásokat vállaltak annak érdekében, hogy tevőlegesen járuljanak hozzá a minél tisztább repülőtéri működés biztosításához.
„Az AMS nem kevesebb, mint 30 millió forintot fordított az új járművek beszerzésére, aminek révén nem csak a környezetet óvjuk, hanem az utasoknak is magasabb színvonalú szolgáltatást tudunk nyújtani a repülőtéren. Erre már csak azért is szükség van, mivel az utasforgalom dinamikus növekedésével a mi feladataink is egyre összetettebbek, nagyobb a járműveink igénybevétele is. Idén volt olyan hónap, amikor több, mint hétezer mozgáskorlátozott ügyfelünk volt. A célunk az, hogy a jövőben a környezetet kímélő technológiákkal váltsuk fel a hagyományos járműparkunk egységeit.” – hangsúlyozta Agócs Gábor, az AMS mentőszolgálat ügyvezető igazgatója.