Több érkező és induló járat is várakozott a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és környezetében reggel 8 és 9 óra között, a Ferihegyen reggel 8 órakor leszálló, FedEx Boeing 757-200-as repülőgépének műszaki meghibásodása miatt.

Csütörtökön reggel nyolc óra előtt néhány perccel szállt le a budapesti repülőtér 31L futópályáján a FedEx Boeing 757-200F áruszállító repülőgépe, amely Bécsből teljesítette Budapestre az amerikai cég FX 5212-es számú járatát.

A repülőgép műszaki meghibásodás miatt nem tudta elhagyni a futópályát, a C (Charlie) jelű gurulóútnál megállt. Meg nem erősített információk szerint a Boeing 757-es hidraulika rendszerénél történt meghibásodás.

A leszállást követően a repülőgéphez riasztották a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egységeit és a repülőtéri műszaki mentőket, akik körülvették és átvizsgálták a repülőgépet.

A Boeing 757-est mintegy fél órával a leszállást követően, 8 óra 25-kor vontatták le a 31L futópályáról.

Hirdetés
A levontatáskor készült fotó hátterében látszik, hogy a tűzoltók és műszaki mentők a futópálya felületét tisztítják, feltehetően a kiömlött hidraulika folyadéktól. (Fotó: Olvasónk, Kovács Krisztián)

A futópályát ezt követően még körülbelül 20 percig nem használhatták a repülőgépek, az első induló járat háromnegyed kilenckor kezdte meg a felszállást.

A ferihegyi kettes futópálya felújítása miatt a repülőtér múlt hét eleje óta egypályás üzemmel működik, így mind az induló, mind az érkező járatoknak várakoznia kellett az esemény időtartama alatt.

Több érkező járatnak is várakoznia kellett.
Hirdetés