Ma hatvan éve, 1960. április 1-jén érkezett meg Budapestre a Malév első Il-18-asa, ezzel az egykori nemzeti légitársaság belépett a turbólégcsavaros repülőgépek korszakába. A típus közel harminc évig szolgált a cég flottájában, először az utasforgalomban, később pedig áruszállítóvá alakítva.
Az ötvenes-hatvanas években viszonylag korszerűnek számító szovjet gyártmány előtt a Magyar Légiközlekedési Vállalat (Malév) a jóval kisebb befogadóképességű Li-2-es és Iljusin Il-14-es típusokat üzemeltette.
Magyarországra elsőként a HA-MOA lajstromjelű Il-18-as érkezett, 1960. április 1-jén 14 óra 45 perckor ért földet a ferihegyi betonon.
Már ez sem az alapváltozat, hanem a modernizált V verzió volt 90-100 fős kapacitással, 1967-ig pedig hat ugyanilyen, továbbá egy nagyobb hatótávolságú D változatú példány követte. Utóbbi a HA-MOI lajstromjelet kapta, és 6300 literes kiegészítő üzemanyagtartállyal volt felszerelve.
A típus szárnyaiba négy, egyenként 4250 lóerős teljesítményű Ivcsenko AI-20M gázturbinát építettek be, ennek köszönhetően nemcsak a teherbírása, de utazósebessége és hatótávolsága is jelentősen nagyobb volt az elődeinél.
A repülőgép tényleges forgalomba állítására közel két hónapot kellett várni, május 25-én a Budapest-Moszkva-Budapest útvonalon mutatkozott be a nagyközönség előtt. Ez az útvonal történetében is mérföldkő volt, ekkor vált a járat közbenső megálló nélkülivé, addig ugyanis Kijevben mindig le kellett szállni, megtankolni az Il-14-eseket.
Ugyancsak a nagy hatótávolságnak köszönhető, hogy 1966-ban a Malév Il-18-asa volt az első magyar felségjelű repülőgép, amely átrepülte az Egyenlítőt. Ezen felül új, az addiginál hosszabb útvonalak is üzemeltethetővé váltak mind Nyugat-Európa, mind pedig Afrika és a Közel-Kelet irányába, például Londonba, Amszterdamba, Kairóba, vagy Athén érintésével Damaszkuszba.
A turbólégcsavaros repülőgépek aranykora hazánkban nem tartott sokáig: alig nyolc év múlva, 1968-ban megérkezett az első Tupoljev Tu-134-es, amivel a nemzeti légitársaság belépett a sugárhajtóműves (jet) korszakba, 1973-ban pedig a még modernebb és nagyobb Tu-154-esek is megjelentek.
Ennek ellenére az Il-18-asok sem tűntek el gyorsan, az utasforgalomból kivonva áruszállítóvá alakítottak több példányt. Mivel nagyméretű rakodó ajtót nem alakíthattak ki, ezért csak kisebb egységekben a fedélzetre vihető rakományt – például naposcsibéket – lehetett velük szállítani, ez akkoriban kielégítette az igényeket.
A végleges búcsú, a típus kivonása 1989 januárjában történt meg, a rendszerváltás évében, a modernizáció jegyében eltűntek az akkor már korszerűtlennek számító, drágán fenntartható, nagy fogyasztású és zajszintű szovjet gépek.
A „MO-Aladár” becenevű gép a HA-MOG lajstromjelű társával együtt a ferihegyi Aeropark repülőgépmúzeum gyűjteményében ma is látható.
