A Wizz Air Airbus A321neo repülőgépének fedélzetén, 2020. március 23-án, a kora reggeli órákban mintegy 11 tonnányi egészségügyi segédeszköz, 30 050 darab védőruha és 82 000 darab orvosi maszk érkezett Budapestre – adta hírül az ITM közleménye.

A Wizz Air legújabb Airbus A321neo repülőgépe március 21-én szombaton indult el Budapestről, és hat országon át összesen 50 óra alatt több, mint kilencezer ezer kilométert megtéve érte el Sanghajt.

A repülőgép odafelé a kazah Nur-Szultan (egykori Asztana) repülőtéren vett fel üzemanyagot, hogy folytathassa útját Kína felé. A visszafelé utat két, Irkutszk és Nur-Szultan repülőterein végrehajtott technikai leszállással teljesítette.

A Wizz Air lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a nem mindennapos út komoly felkészülést igényelt, sikeres és biztonságos teljesítéséhez összesen 4 pilótára volt szükség. Mind a négyen egészen Sanghajig repültek.

A repülőgép mintegy 11 tonnányi (85 m3) egészségügyi segédeszközt szállított Budapestre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Budapestről egy technikai leszállással mintegy 11 óra repüléssel ért Sanghajba a Wizz Air A321neo repülőgépe. Visszafelé kétszer kellett leszállni tankolni.

A Sanghajból érkező gépet Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, Gazsó Balázs, az ITM közigazgatási államtitkára és Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora fogadta a közlemény szerint.

A repülőgép fedélzetén összesen 30 050 darab védőruha és 82 000 darab orvosi maszk érkezett Magyarországra. A beszerzést az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízása alapján a Semmelweis Egyetem folytatta le.

Az AIRportal.hu információi szerint a közeljövőben több hasonló járatot is végrehajt a Wizz Air, amelyek fedélzetén újabb egészségügyi eszközöket tartalmazó szállítmányok érkeznek Magyarországra.

Emellett a menetrend szerint közlekedő cargo járatokon (pl. a hétvégén a Turkish Cargo járata szállított maszkok alapanyagául szolgáló szövetet Budapestre), valamint külön cargo charter járatokon a napokban további egészségügyi szállítmányok érkeznek.

Kínai feliratos kartondobozok az utasok helyén. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

📦📦📦 Ezekben a percekben szállt fel Kazahsztánból Sanghaj irányába WZZ9012-es járatszámmal a Wizz Air egyik Airbus…

Közzétette: AIRportal.hu – 2020. március 21., szombat