2017. április 3-tól heti négy alkalommal lehet majd Varsóból az USA nyugati partjára utazni a lengyel légitársaság Boeing 787-8 Dreamlinereinek fedélzetén – jelentette be lapunkhoz eljuttatott közleményében a cég.

A LOT közleménye kiemeli, hogy ez a legelső közvetlen összeköttetés Lengyelország és az USA nyugati partja között, mely a cég kiterjedt belföldi és európai hálózatának köszönhetően, varsói átszállással nagyon kényelmes és gyors alternatívát jelent a lengyel és a közép-, kelet-európai – így a magyar – utasok számára is, hogy eljussanak Los Angelesbe.

A LOT Dreamlinerei a hétfői, keddi, pénteki és szombati napokon repülnek Varsóból Los Angelesbe, a repülési idő kevesebb, mint 12 óra.

A LOT Dreamlinerei három osztályos székezéssel repülnek, fedélzetükön 18 Business, 21 Premium Economy és 213 turista osztályú ülés került kialakításra.

Los Angeles a LOT nyolcadik hosszú távú útvonala és a hatodik útvonal Észak-Amerikában. A légitársaság éppen a napokban jelentette be, hogy 5 év szünetet követően újraindította Varsó – Newark járatát, mely 2017-es nyári menetrendben, 2017. április végétől hetente négy alkalommal közlekedik majd. A járatokat az EuroAtlantic légitársaságtól bérelt Boeing 767-300ER repülőgépekkel teljesíti majd a cég.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezzel párhuzamosan azonban a Varsó – New York JFK járatok száma heti 12-ről 9-re csökken a főszezonban.

A légitársaság 2016-ban eddig 24 új járat indítását jelentette be, október 17-től indulnak el majd a Varsó – Szöul járatok.

Az új Varsó – Los Angeles útvonalra repülőjegyek már mostantól foglalhatók.

A LOT Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A LOT Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu)