Kísérleti demonstrátorrá alakított Airbus A320-ast mutatott be a Lufthansa Technik, a jövő hidrogénmeghajtású repülőgépeinek karbantartási és földi kiszolgálási folyamatainak fejlesztéséhez és teszteléséhez használják majd.

A Lufthansa Technik, a DLR, a ZAL és a Hamburgi repülőtér együttműködésében az újfajta üzemanyag kezelésével kapcsolatos földi folyamatokat vizsgálják majd ezen a példányon, amely 30 évig teljesített szolgálatot a Lufthansa-csoportnál.

A következő időszakban a Hydrogen Aviation Lab szolgálatába álló repülőgépet felszerelik a tesztelésekhez szükséges rendszerekkel, egy fedélzeti üzemanyagcellával, valamint a folyékony hidrogén tárolására alkalmas belső tartállyal. Emellett elkészítik a földi kiszolgáláshoz szükséges hidrogénes infrastruktúrát is.

A repülőgép többé nem emelkedik a levegőbe, kizárólag a földi folyamatok tesztelésére használják majd a hamburgi repülőtéren és a Lufthansa Technik ottani karbantartó bázisán.

Forrás: Lufthansa Technik

A légiközlekedési ágazat klímasemlegességé válásában várhatóan a hidrogéné lesz a főszerep mint a jövő energiahordozója, az első ilyen gépek a a következő évtized közepén állhatnak forgalomba. Ehhez azonban nem csak új hajtóművekre és repülőgépekre, hanem új földi infrastruktúrára is szükség van.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Lufthansa Technik, a DLR, a ZAL és a hamburgi repülőtér projektjének célja, hogy megteremtse, fejlessze és tesztelje az ilyen repülőgépek kiszolgálásához szükséges környezetet, infrastruktúrát, a folyékony hidrogén (LH2) üzemanyag-utántöltési eljárásait és technológiáit.

Emellett ki kell alakítani a földi kiszolgálási és karbantartási folyamatokat, biztonsági protokollokat, munkavédelmi előírásokat, a személyzet számára szükséges képzés kereteit.

Forrás: Lufthansa Technik

Kulcsfontosságú, hogy rövidüljön az az idő, amíg a repülőgépeket feltöltik folyékony hidrogénnel, mert a mai technológia alkalmazásával egy hosszútávú járat utántöltése akár több órát is igénybe vehet, amely nem egyeztethető össze a légitársaságok igényeivel.

Olyan kérdésekre is megoldást kell találni, mint a túltöltés elkerülése, az egyes alkatrészeken és felületeken a jegesedés kialakulása, továbbá a folyékony hidrogén szivárgásának, illetve gáz halmazállapotúvá és így robbanásveszélyessé alakulásának megakadályozása. Emellett a Lufthansa Technik a legmodernebb digitális technológiát is alkalmazó, prediktív karbantartási rendszert is ki akar fejleszteni a hidrogénhajtású repülőgépekhez.