Kisebb meglepetésben volt részük a napokban a KLM Holland Királyi légitársaság KL 1613-as, Amszterdamból Isztambulba tartó járatán utazóknak, az elsőtiszt ugyanis az ország jelenlegi királya volt, aki szokásától eltérően fel is fedte kilétét.
Willem-Alexander (Vilmos Sándor) holland uralkodónak van kereskedelmi pilótaengedélye, és rendszeresen szolgált már trónra lépése előtt is menetrend szerinti járatokon a KLM-nél, hogy a jogosítása fenntartásához szükséges évi minimum 150 repült órát teljesítse.
Az 51 éves királynak azonban nem szokása bemutatkozni, szeret inkább inkognitóban maradni az utasok előtt, akik saját bevallása szerint viszonylag ritkán ismerik fel őt pilótaegyenruhában.
Legutóbbi járatán viszont több utas is felismerte a királyt, aki talán ezért is tett kivételt, és „leplezte le” magát a török nagyvárosba tartó járaton.
A Dailymail beszámolója szerint Willem-Alexander az Amszterdamba visszafelé tartó járaton is a jobb első ülésben foglalt helyet, de ekkor már nem tudtak róla az utasok.
A király, aki egyébként 2013 óta ül a holland trónon, anyja, a lemondott Beatrix utódjaként tavaly óta repüli a Boeing 737-es típust, előtte a holland Fokker 70-esre volt típusvizsgája, hivatalos külföldi útjai során a különgép pilótafülkéjében is előszeretettel foglalt helyet.
Azonban 2017 októberében a KLM, követve az európai trendeket, flottamodernizációja részeként kivonta flottájából a Fokkereket, így engedélyének megtartása érdekében az uralkodónak is váltania kellett.
A típuscsere mellesleg nem is jött rosszkor, mivel jövőre a holland kormánygépként szolgáló Fokker 70-est is nyugdíjazzák, helyét egy 737 BBJ, a típus VIP-kabinberendezéssel felszerelt változata veszi át.