Négy különleges ember és három különleges repülőeszköz. Így épül fel a legújabb, Nádas Tamás világbajnok műrepülő pilóta által összeszervezett bemutató formáció, a Hungarian Tricolors.

Számos műrepülő csoport létezik manapság, vannak melyek speciálisan erre kifejlesztett gépekkel, kiképző-vadászrepülőgépekkel vagy akár helikopterekkel is repülnek, de olyanra, hogy három ilyen, egymástól szinte teljesen eltérő konstrukció alkosson közös demonstráló csapatot, még nemigen volt példa.


Ez azonban most valóra válik, hiszen megalakult a Hungarian Tricolors, melynek pilótái ezentúl igazán egyedi produkcióval kívánják elkápráztatni a nagyérdeműt, mind hazai, mind külföldi repülőnapokon és légi eseményeken.

A csapat

Nádas Tamás

Műrepülő világbajnok, Európa bajnoki aranyérmes, négyszeres magyar bajnok, számos nemzetközi verseny győztese, dobogósa fejéből pattant ki a különös ötlet a Hungarian Tricolors létrehozására.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ő maga 1998-ban, 29 évesen, egy felejthetetlen repülőgépes élmény kapcsán kötelezte el magát a repülés mellett, azóta pedig rengeteg típus megfordult már keze alatt, úgy mint a Jak-18, Jak-55M, ACRO-230, CAP-231, Z-50LS vagy az Extra 300 LP. Manapság Edge 540T típusú, amerikai gyártmányú repülőgépével hasítja az eget, díjat díjra halmozva.

2007-ben kezdte megszerezni első komolyabb eredményeit, azóta pedig töretlen a sikere. Számtalan légi eseményen láthatjuk, ilyen volt például a tavalyi, Nyíregyházán zajló FAI Advanced Motoros Műrepülő Bajnokság, ahol sikerült a világbajnoki címét is megszereznie.

Imreh Lajos

Már több mint 13 000 repült óra áll a Forgószárny Kft. főpilótája és ügyvezető igazgatója mögött. 1971-ben indult el repülős karrierje egy vitorlázógép pilótafülkéjében.1981-ben a nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola repülőgép vezetői szakán szerzett diplomát, ezt követően több forgó-, és merevszárnyas légi eszköz kezelését is elsajátította. Több engedéllyel rendelkezik, úgy mint a kereskedelmi pilóta engedély (CPL), a légi tűzoltói képesítés vagy a légi mentői képesítés. Elismerései is bőven vannak, tagja volt a műrepülő vitorlázó válogatottnak, valamint háromszor nyert Gemenc kupát.

1989 óta létezik saját vállalata, ahol többek között különféle technikák fejlesztése és szabadalmaztatása zajlik, ennek eredménye például egy különleges, több sikert is elért, erdőtüzek oltására használt eszköz. Ezzel azonban nem ért véget a vállalat listája, többek között légi személyszállítást, mezőgazdasági munkálatokat, teheremelést, légi reklámot vagy akár katasztrófavédelmi tevékenységeket is végeznek.

A „Heliforce” márkanevet az idén vezette be, amihez speciális festést is kapott Mi-2-es helikoptere, amivel eddig is emberek sokaságát volt képes elkápráztatni. Ez a típus remekül manőverezhető, így nem csoda, hogy orosz pilóták korábban már több jelentős sikert elértek vele.

Szakács Gábor „Szaki” és Komócsi Zoltán

Szakács Gábor a formáció harmadik tagját, a sugárhajtású oktatógépet, az L-29-es Delfint irányítja. Ő maga a cseh Travel Service vállalatnál Boeing 737-es oktató kapitány és már több mint 10 000 repült óra van mögötte. Középiskolában repülőgép szerelőnek tanult, majd ez lett a későbbi munkája is, ezután PPL jogosítást szerzett és repülőmérnök lett, majd a SkyEurope légitársaságnál vált belőle utasszállító pilóta, 2008-ban pedig a Travel Servicehez került.

Rengeteg típusra van repülési engedélye, a Po-2-es kétfedelűtől egészen a Delfinig, aminek kezelését, egy aktív RAF (Royal Air Force – Brit Királyi Légierő) vadászpilóta tanította meg neki.

Ennek a régen a Magyar Légierőben (HUNAF) is szolgált oktató típusnak is magyar a gazdája, Komócsi Zoltán, aki mellesleg fanatikus repülőgépgyűjtő, szintén a csapat részét alkotja, a Delfin hátsó ülésében ülve. Ő emellett motoros gépeken is repül 2010 óta, eddig 400 repült órát sikerült összegyűjtenie.

A csapat, (balról) Nádas Tamás, Imreh Lajos, Szakács Gábor „Szaki”, Komócsi Zoltán.
(Fotók: Hungarian Tricolors, Somogyi-Tóth Péter, Kiss Péter)


A példa nélküli új magyar formáció első repülésére még várnunk kell, de az már bizonyos, hogy a kötelékrepülés egy teljesen új oldala nyílhat meg ezzel a nézőközönség előtt.

Remélhetőleg nemsokára már szerepelni is láthatjuk a Hungarian Tricolors-t, addig is sok sikert kívánunk nekik!

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!