Éves szinten húsz százalékkal növeli budapesti kapacitásait a Finnair azzal, hogy hogy a nyári menetrendi időszakban elindít egy harmadik napi járatot is. Ez leginkább az Észak-Amerikába és a skandináv térségbe tartóknak jó hír.

Mikko Turtiainen, a légitársaság kereskedelmi alelnöke Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a Finnair története legnagyobb bővülésén megy keresztül, az üzemi eredmény megháromszorozódott, az árbevétel 11 százalékkal, az utasforgalom 9,6 százalékkal növekedett 2016-hoz képest, utóbbi mutató elérte a 9,6 milliót és 2030-ra évente 20 millió utast szállítanának.

Ennek fő mozgatórugója a távol-keleti járatok sűrítése, ezért az idén az előző évihez képest 15 százalékkal növelik a kapacitásokat, ezzel a Finnair marad a legnagyobb európai légitársaság a japán piacon.

Fotó: AIRportal.hu

Ez türköződik a budapesti járatokon is, hiszen Helsinki mellett a legnépszerűbb úticél innen Peking, Sanghaj, Tokió és Nagoja. Az idén elérhetővé válik az útvonalhálózatban Nanking, Tokió-Naritára pedig elindítják a második napi járatot. Ennek köszönhetően heti 97 járat indul idén nyáron Ázsiába, ezen belül 38 járat közlekedik majd Kínába és Japánba.

Mikko Turtiainen kiemelte a cargo üzletágat, amely a bevételek 12-15 százalékát adja. A légitársaság Finnországból főleg halat exportál Távol-Keletre, havonta 2,5 tonnát például Japánba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A harmadik napi budapesti járattal kapcsolatban a vezető azt emelte ki, hogy hetente 23 járat lesz a magyar és a finn főváros között, amely elsősorban az Észak-Amerikába, illetve a skandináv térségbe utazóknak nyújt rövidebb csatlakozási időket.