Júliusban is folytatódott a Ryanair menetelése, a cég nyilvánosságra hozta forgalmi adatait. A légitársaság utasainak száma tavaly júliushoz viszonyítva 12%-kalm 10,1 millióról 11,3 millió utasra nőtt.

A járatok ülőhely-kapacitás kihasználtsága egy százalékponttal 96%-ra emelkedett.

Éves szinten, júliustól júliusig számítva 16%-kal nőtt a szállított utasok száma, 110,7 millió utasra.

“A július rekord hónap volt a Ryanair számára: Az utasforgalom 12%-al nőtt 11,3 millió utasra, így mi vagyunk a világ első égitársasága, amelynek 11 millió utasa volt egy hónapon belül, 96%-os kihasználtság mellett.” – kommentálta az eredményeket lapunkhoz eljuttatott közleményében Kenny Jacobs, a Ryanair marketingigazgatója.

“Ezeket rekord havi eredményeket alacsonyabb viteldíjakon értük el, és az “Always Getting Better” programunk folyamatos sikere által új utasokat és piacokat érünk el,

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

a francia légiforgalmi irányítók sztrájkjai és a Brexit-et követő piaci bizonytalanság ellenére.”

“Utasaink, főleg a családok, még nagyobb számban repülnek velünk ezen a nyáron annak köszönhetően, hogy a Ryanair viteldíjai már 10%-al alacsonyabbak a tavalyi évhez képest” – tette hozzá a szakember.

A Ryanair Boeing 737-800-as repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Ryanair Boeing 737-800-as repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!