Idén is megrendezik Szolnokon a hagyományos, főleg katonai helikopterekkel repült légiparádét augusztus 20-án.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A Tisza-partján fekvő városban az MH. 86. Szolnok Helikopterbázis jelenléte miatt nagy hagyománya van az államalapítás ünnepén a folyó belvárosi szakasza feletti légi bemutatóknak.

A helikopterbázis minden évben szinte az összes rendelkezésre álló repülőeszközét felvonultatja a bemutatón.

Idén újdonságként, a rendszerbe visszaállítása óta először repülnek a folyó feletti bemutatón a Mi-24-es harci helikopterek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az egyéni demó repülés mellett az Oroszországban nagyjavításon átesett, korszerűsített, jellegzetes szürke színt viselő forgószárnyasok más típusokkal kötelékben is láthatók lesznek.

Emellett összeáll majd egy kötelék kiképző típusokból is, mivel Szolnokon állomásoznak a AS-350 „Mókus” könnyű helikopterek mellett a Zlin Z-243LSi merevszárnyú kiképző repülőgépek is, és nem marad el a hagyományos ejtőernyős bemutató sem.

A légiparádét 2019. augusztus 20-án 17:30-tól Szolnokon, a Tisza belvárosi szakaszának két partjáról tekinthetik meg az érdeklődők.

A nyilvános gyakorlást pedig augusztus 15-én és 16-án, 18 órától, illetve 17 órától hajtják végre.

Illusztráció, a Magyar Honvédség egyik Oroszországban nagyjavított Mi-17N-je a Tisza felett 2017-ben (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)