A járvány előtti szint sokszorosára emelkedett a szabályokat be nem tartó, agresszív utasok száma az Egyesült Államokban, volt olyan légiutas-kísérő, aki emiatt fel is mondott.

A NBC hírtelevízió honlapja a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) tájékoztatása alapján közölte az aggasztó tendenciát, amelynek hátterében elsősorban a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási szabályok állnak.

Általában évente 100-150 esetet jelentenek a hatóságnak, de csak idén eddig már 1300 esetről szerzett tudomást az FAA, leggyakrabban maszkviselési szabályok be nem tartása és alkoholos befolyásoltság a balhék fő okozója.

Pontos, esetenkénti bontást a testület nem közölt, de állítása szerint gyakorivá vált a személyzetet érő fizikai vagy verbális erőszak, utóbbin belül a politikai alapú szidalmazás is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezek mellett azonban előfordulnak “klasszikus” esetek is: például volt, hogy egy utas ki akarta nyitni a vészkijáratot, emiatt meg kellett szakítani a járat útját.

Steve Dickson, az FAA vezetője még az év elején közölte, hogy zéró toleranciát hirdettek a személyzet tagjai elleni túlkapások ügyében, és akár 35 ezer dollár pénzbüntetést és azonnali börtönbüntetést is magával vonhat, ha valaki vét a szabályok ellen.

Az NBC híréből az is kiderült, hogy van olyan légiutas-kísérő, aki a járvány miatt ugyan nem vesztette el az állását, de a maszkviselési szabályok miatt ordítozó, agresszív utasokból elege lett, és ezért felmondott.

“Rendkívül kimerítő ez a helyzet minden dolgozó számára, akik csak megpróbálják az előírásokat betartatni. A folyamatos vitatkozás az utasokkal egyszerűen nevetséges” – idézte egyiküket az NBC.

Sara Nelson, a légiutas-kísérőket képviselő egyik szakszervezet, az AFP elnöke azt mondta, folyamatosak a kabinszemélyzetet érő inzultusok, és ennyi esetre az elmúlt 20 évben soha nem volt példa. Volt, aki az utasok közé vizelt, volt, aki egy gyerek szájába köpött – sorolta a rendkívüli eseteket.