Az utazási irodák az egészségügyi és adminisztratív szabályokat figyelembe véve, július elején tervezik elindítani a közvetlen charterjáratokat a mediterrán tengerparti üdülőhelyekre – közölte a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.

A világjárvány miatt bevezetett korlátozások jelentősen érintették a külföldi utazásokat, a teljes turisztikai szektor, ezen belül az utazási irodák helyzetét. A járvány miatt tavasz óta az utazási szolgáltatók, a légitársaságok, a hajótársaságok gyakorlatilag leálltak, az utazások teljesítése lehetetlenné vált.

A május 27-én megjelent kormányrendelet kimondja: az utazási irodák kiadhatnak 2021. augusztus 31-ig felhasználható utalványt a járványhelyzet miatt nem teljesített utazások, illetve leelőlegezett, vagy teljes egészében befizetett utazási csomagok, utazási szolgáltatások ellenértékéről.

Fotó: AIRportal.hu

Nem változott az utas által kezdeményezett lemondás szabálya. Ilyen esetben továbbra is csak akkor köteles teljes mértékben visszafizetni a befizetett előleget az utazásszervező, ha az adott országot a Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt kategóriába sorolja. Minden egyéb esetben az utazásszervező saját általános szerződési feltételei irányadóak. Az utazásszervezők ilyen esetben is felajánlhatnak utazási utalványt az utasoknak.

A kormányrendeletben meghatározott esetekben és az ott részletezett formában kiállított utazási utalványokra az utazásszervező vagyoni biztosítéka fedezetet nyújt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.

Guller Zoltán 50 és 70 százalék közöttire becsüli a nyári hónapok foglalási arányát a vidéki szálláshelyeken, így tehát – mint fogalmazott – a kilátások sokkal kedvezőbbek annál, mint amit néhány hete valószínűsíteni lehetett.

A foglalások aránya vidéken júniusra még csupán 16 százalék, júliusra viszont már 41 százalék, augusztusra pedig 59 százalék. Budapesten a külföldi vendégek elmaradása miatt egyelőre kedvezőtlenebb a helyzet, hiszen a júliusi foglalási arány 25 százalék, az augusztusi 35 százalék. A szálláshelyek egy része ugyanakkor csak később nyit, így ezzel együtt a foglalások száma is nőhet – tette hozzá.

Az MTÜ vezetője bizakodva figyeli az utazási korlátozásokról szóló egyeztetéseket is. Szerbiával a teljes feloldásról, Szlovákiával és Csehországgal pedig enyhítésről született egyezség, de a térség más államaival is heteken belül létrejöhetnek a megállapodások.

Guller Zoltán szerint a schengeni övezeten belül nyáron valósulhat meg a teljes utazási szabadság.

Magyarország nyitott a megállapodásra, egyedül a kölcsönösséghez ragaszkodik, tehát onnan enged be külföldi vendégeket, ahová magyarok utazhatnak – fogalmazott.