Már megrendelő légitársaság is akadt az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) jóváhagyásával rendelkező üléselrendezésre, amelynek célja a nem túl népszerű középső ülést komfortosabbá tenni.

Bármilyen repülőgéptípusról is van szó, egy biztos: a felmérések szerint a hármas, négyes, ötös széksorok középső ülésein kevesen szeretnek ülni. Főleg, ha egyedül utazik az illető, és két idegennel kell “harcolnia” a kartámaszért.

Az Egyesült Államok Colorado államában működő start-up, a Molon Labe Seating most olyan koncepcióval állt elő, amely a középső ülést kényelmesebbé, legalábbis elviselhetőbbé tenné. 

Az S1 elnevezésű kialakítás a középső ülést kissé hátrébb és alacsonyabbra helyezné a mellette lévő ülésekhez képest, lehetővé téve azt is, hogy szélesebb legyen szomszédainál, több helyet hagyva a vállnak és karoknak is. 

Lépcsős karfát tervezett a cég (forrás: Molon Labe Seating)

A “könyökharctól” szintén megmenti az utasokat a különleges tervezés: lépcsőzetes karfák kapnak helyet az üléssoron, amelyek két részre, egy alacsonyabbra és egy magasabbra vannak osztva.

Hirdetés

A magasabb részt az ablak és a folyosó mellett ülők használhatják kényelmesen, az alacsonyabbat pedig az amúgy is alacsonyabban és hátrébb ülő középső utas. 

A néhány centis eltérésnek köszönhetően az utasok vállai és karjai eltérő pozíciókba kerülnek, így nő a térérzet, kényelmesebb lesz az utazás a középső székeken is.

Az üléseket egyelőre rövid távú járatokat teljesítő, 3-3-as elrendezésű repülőgépekre tervezték, azonban a vállalat máris fejleszti a hosszú távú járatokra alkalmas változatot.

Nem csak az utasok örülhetnek a kényelmesebb középső ülésnek, nyilatkozta a CNN-nek a Molon Labe Seating vezérigazgatója.

Az ülések ugyanis könnyebbek lesznek, mint az eddigiek, ami pedig az összsúly mérséklése révén csökkentheti az üzemanyag-fogyasztást, így annak költségeit is. 

Az FAA jóváhagyása után egy amerikai légitársaság, amelynek egyelőre nem fedték fel a kilétét, meg is rendelte az új székezést, előreláthatólag jövő év áprilisában-májusában kerülhet sor az átadására.

Hirdetés