Az amerikai légitársaságok vezetői szerint nem elég az állami pénzügyi segítség, a cégeknek el kell gondolkodniuk azon, hogy a kereslethez igazítsák, azaz jelentősen csökkentsék méretüket a járvány utáni időszakra.
Mint arról a minap beszámoltunk, az Egyesült Államok több mint 2 ezer milliárd dolláros mentőcsomaggal igyekszik segíteni a gazdaságon, a légiközlekedési iparág ebből csaknem 90 milliárdot kap, köztük légitársaságok és repülőterek is.

Az állami hitelgaranciát és a bértámogatást természetesen üdvözölték a légitársaságok, bár a pontos feltételek egyelőre nem ismertek, azokra a következő 5-10 napban számítanak.
Addig is a légicégek azon lamentálnak, hogy mit kellene tenniük a járvány után is fenntartható üzletmenetért. A Reuters híre szerint a United Airlines azt közölte a dolgozóival, hogy ha a fellendülés elhúzódik és lassú lesz, akkor félő, hogy a korábbinál kevesebb géppel és így kevesebb dolgozóval kell a vállalatnak működnie.
Oscar Munoz, a cég vezérigazgatója és Scott Kirby elnök a mostani előrejelzéseket figyelembe véve arra számít, hogy akár a jövő év elejéig is nyomott lehet a kereslet a légiközlekedés iránt.
Ed Bastian, a Delta vezérigazgatója azt írta a dolgozóknak, hogy a gazdasági mentőcsomag nem gyógyír a problémákra és arra kérte a munkavállalókat, hogy minél többen menjenek el fizetés nélküli szabadságra.

A krízis előtt az amerikai cégek naponta 2,5 millió utast szállítottak, de most a járatok kihasználtsága 10-20 százalékos, a foglalások 80-90 százalékkal csökkentek.