Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) engedélyezte a Bombardier CRJ típus karbantartási időintervallumainak meghosszabbítását, a gépekhez elég nyolcszáz óránként hozzányúlni.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A CRJ700, CRJ900 valamint CRJ1000 típusú regionális gépek esetében engedélyezte az FAA az A-Check szintű karbantartások közötti időintervallum nyolcszáz órára való kitolását.

Emellett a nagyobb volumenű, a gép szinte teljes szétszerelését igénylő, hatóságilag előírt C-Check típusú karbantartások közötti időintervallum is 8000 órára tolódott ki.

Ezzel a regionális gépek piacán a CRJ-sorozat három nagyobb befogadóképességű változata igényli a legkevesebb időszaki karbantartást, így jóval költséghatékonyabb a fenntartásuk, mint más hasonló típusoké.

„Örülünk, hogy a vásárlóink profitálhatnak folyamatos fejlesztéseinkből, aminek köszönhetően a CRJ-széria gépeinek karbantartása is 14 százalékkal kevesebb időt igényel” – mondta Charles Comtois, a CRJ-program vezetője.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A kanadai gyártó élen jár a karbantartási idők kitolásában, a CRJ-k intervallumait a mostani engedéllyel az eredeti duplájára sikerült kitolni, az Airbus által nemrég átvett A220-asok (korábbi nevükön C Series) gépek pedig még ennél is kevesebb ellenőrzést igényelnek már a kezdetektől.

A kanadai gyártó legújabb típusát elég akár 850 óránként A-Check-nek, és 8500 óránként C-Check-nek alávetni, teljes strukturális ellenőrzést pedig csak 12 évente, vagy 30.000 repült óra után kell végezni.

Ezzel jobb adatokkal bír mint az európai Airbus gyár legnépszerűbb típusa, az A320-200-as, amelyen 600, valamint 6000 óra után kell időszaki karbantartásokat végezni.