Egyelőre a Lengyelországból elérhető nemzetközi útvonalakra és az olasz belföldi járatokra lesz megvásárolható a Wizz Multipass, a szolgáltatás költségéről kiszivárgott néhány információ.

Még mindig nem jelentette be hivatalosan a konkrét árakat és pontos szabályozást a Wizz Air, de lengyel felhasználók már rátaláltak a „repülőjegy-bérlet” valószínűsíthető áraira a honlapon – írja a fly4free.pl portál, hangsúlyozva, hogy ez még változhat.

E szerint kétféle típusú bérlet várható a Lengyelországból elérhető nemzetközi útvonalakra, illetve az olasz belföldi járatokra: vagy egyirányú, vagy retúr jegy váltható a 6 havi előfizetés révén.

Az alap bérlet havidíja a lengyel változat esetén 19 500, illetve 39 000 forintba, míg az olasznál 13 700, illetve 27 400 forintba kerülhet majd.

(Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert)

Ezért a mellékelt képernyőfotók szerint cserébe havi 1 repülőjegyre szerez az előfizető tokent (értelemszerűen vagy egyirányú, vagy retúr utazásra), amely a leghamarabb 5 nap múlva induló járatokra váltható be. A bérletek bővíthetők például elsőbbségi szolgáltatással vagy feladható poggyásszal, természetesen plusz költség mellett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Multipass a lengyel portál cikke szerint hathavi elköteleződést jelent, ennél előbb nem mondható fel, továbbá a havi tokenek nem vihetők át a következő hónapra, azaz elvesznek, ha nem használja fel őket az előfizető.