Fontos szakaszához érkezett a Deutsche Aircraft regionális repülőgép-fejlesztési programja, május 28-án bemutatták az új generációs D328eco első prototípusát az oberpfaffenhofeni gyárban.

A TAC1 jelzésű tesztpéldány két, már meglévő Dornier 328-as összeillesztéséből készült: az egyik példány törzsének középső részét a másik orr- és farokrészével kombinálták. A repülőgépet egyelőre légcsavarok és vélhetően hajtóművek nélkül mutatták be a felvételek szerint.

A D328eco tesztelése és berepülése a következő időszakban indul, ezzel a vállalat a koncepcionális tervezéstől a gyakorlati tesztelés és sorozatgyártás felé tesz jelentős lépést.

A mintegy 40 utas szállítására képes, de áruszállításra és egyéb célokra is használható turbólégcsavaros típus forgalomba állításának eredeti céldátuma 2025 volt, amelyet két évvel ezelőtt 2026 második felére, majd 2027 végére halasztottak.

Forrás: Deutsche Aircraft

A német gyártó akkori közlése szerint az ütemterv igazodik a megváltozott szabályozási környezethez, a halasztásról az ügyfelekkel és a potenciális üzemeltetőkkel, valamint a beszállítói lánccal történt egyeztetést követően döntöttek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Deutsche Aircraft mögött álló befektetői csoport még 2019-ben jelentette be, hogy újraindítaná az 1991 és 2000 között gyártott Dornier Do-328 regionális turbólégcsavaros típus programját. A vállalat jövőbiztos platformként tekint a típusra, amely az előd jól bevált örökségére épít.

Az eredeti változathoz képest a típus törzsét meghosszabbítják, így növelve a befogadóképességet. A gépet Garmin G5000-es repüléselektronikai rendszerrel és Pratt & Whitney Canada PW127XT-S típusú, fenntartható üzemanyaggal (SAF) is működtethető hajtóművekkel szerelik fel, így csökkentve a károsanyag-kibocsátást.