Kihátrál a globális laptoptilalom mögül az Egyesült Államok, ugyanakkor két repülőtéren minden eddiginél fejlettebb szkennereket tesztelnek és minden eddiginél szigorúbb átvizsgálást készítenek elő.

Az államok belbiztonsági minisztériuma jelentette be, hogy egyelőre elállnak a telefonoknál nagyobb elektronikus eszközök fedélzeti tilalmától, és ebben a nagy szakmai ellenállásnak is nagy szerepe van. Az Airline Ratings szaklap szerint a Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) és maguk a légitársaságok is erősen hadakoztak a szerintük hatalmas károkat okozó tervezet ellen.

Bár az egész világra kiterjedő tilalom nem fog életbe lépni, a minisztérium szigorított biztonsági intézkedéseket foganatosít minden az Egyesült Államokba érkező nemzetközi járat utasával szemben.

Ez mintegy 280 repülőteret, 2100 járatot és mintegy 325 ezer utast érint majd naponta.

Az intézkedés részeként az eddigieknél hatékonyabb átvilágítási technológiát vezetnek be, ezek prototípusait már tesztelik két amerikai repülőtéren, Phoenixben és Bostonban. emellett szigorított eljárásrend lép életbe a repülőtér földi és légi oldalán egyaránt. Arra is számítani kell, hogy a nemzetközi utasok már az induló állomáson átesnek a szigorú biztonsági ellenőrzésen, még mielőtt az államok területére lépnének.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

 | © AIRportal.hu


További részleteket a minisztérium nem árult el, annyit közölt csak, hogy a következő hetekben szorosan együttműködik a légiközlekedési ágazattal a szabályok kidolgozásán, az új rendelet életbe lépése hetek, hónapok múlva esedékes. Azokkal szemben, akik a feltételeknek nem tudnak megfelelni egy bizonyos határidőn belül, velük szemben szigorúbb biztonsági szabályokat foganatosítanak majd.

A Business Traveller beszámolója szerint a poenixi és a bostoni repülőtéren tesztelt új csomagátvizsgáló orvosi műszernek is elmenne, ugyanis olyan CT (computer tomograph) berendezés, amellyel az orvosok a betegeknél a daganatos betegségeket diagnosztizálnak.

Ezek a képalkotó eszközök egy röntgensugaras kamera segítségével többszáz képet készít, majd háromdimenziós formában jeleníti meg a csomagról, illetve annak tartalmáról készült felvételeket, ezeket a monitoron forgatni is tudják majd a pontosabb vizsgálat érdekében. A robbanótestek felderítésében a számítógép speciális algoritmusok segítségével is képes.

A tesztet egyelőre egy utasbiztonsági kapunál tesztelik az American Airlines segítségével, az utasokat önkéntes alapon kérik meg, hogy vegyen részt az átvizsgálásban.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!