A Budapest Airport és az osztrák OAT cég magyar szakemberei javítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának felületi egyenetlenségeit – kihasználva a műszeres leszállító berendezés, az ILS cseréje miatt elrendelt teljes pályazárat. A közel 15 millió forintos projekt alatt ismét tükörsimává kell alakítani a repülőgépek fel- és leszállására szolgáló betonfelületet – közölte lapunkkal a repülőtér üzemeltető.

Fotó: Budapest Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Budapest Airport

Légkalapácsok és fúrógépek hangjaitól zajos a ferihegyi 1. futópálya, amelynek felülete idén már betölti a harminc évet. A 3000 méter hosszú és 45 méter széles betoncsík a világ bármely repülőgépének fogadására és indítására alkalmas, akár a 400 tonnás teherszállító Boeing B747-8F típusú óriásgépeket is simán elbírja.

Ez pedig nem kis terhelést jelent, hiszen a hatalmas tömegű gépek sokszor 250 km/h sebességgel érnek le a betonra és fékeznek le alig harminc másodperc alatt. A téli időjárás során azonban számtalan apró repedés keletkezik a repülőtéri betontáblákon, ezeket a hibákat kell évről-évre kijavítani, nehogy a letört darabok a repülőgépek hajtóművébe kerülve még nagyobb bajt okozzanak, vagy hogy a következő télen további repedések keletkezzenek.

Mivel az 1. futópályát a műszeres leszállító rendszer, az ILS korszerűsítése miatt mindenképpen le kellett zárni, ezért a Budapest Airport Műszaki Központ szakemberei igyekeztek minden egyéb fontos javítást is az augusztus 18-ig tartó pályazár idejére időzíteni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Fotó: Budapest Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Budapest Airport


Ebben az időszakban vágták le a futópályák melletti biztonsági sávban a füvet és így kerültek a fúrógépek és a légkalapácsok is a betonra, egészen pontosan a javítás miatt.

Az osztrák hátterű OAT cég magyar szakemberei nemcsak az 1 futópálya kisebb hibáit javítják ki, hanem a kapcsolódó gurulóutak felületét is rendbe hozzák.

A beton repedéseit módosított bitumenes hézagkitöltő anyaggal javítják ki, hibáit szögletes kockákban kivágják és később kvarchomokos gyantahabarccsal, két komponensből álló epoxy-gyantával töltik ki, ami a megszilárdulás után keményebb felületet ad, mint az eredeti beton.

„Ezt a munkát csak a nyári időszakban lehet elvégezni, hiszen száraz és napos időre van szükség a javításokhoz.” – nyilatkozta Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója. Hozzáfűzte: „Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a lehető legrövidebb idő alatt elvégezzük ezeket, a repülés biztonságához nélkülözhetetlen munkálatokat, igyekeztünk mindent besűríteni a pályazár háromhetes periódusába. Mindehhez a legjobb szakembereket és technológiákat alkalmazzuk, hiszen a repülésben nem lehet kompromisszumokat kötni.”