A Honvédelmi Minisztérium lehetővé tette az AIRportal számára, hogy elkísérje a Magyar Honvédség utolsó, még üzemképes Antonov An-26 szállítógépének személyzetét egy kiképzési repülésre. 

A Kalapos Gábor őrnagy és Popelyák Péter alezredes berepülőpilóták vezette kiképzési út több feladatú volt, a személyzet számos manővert gyakorolhatott a közel kétórás, Magyarország fölötti úton.

Mivel a kecskeméti repülőbázis jelenleg felújítás-átépítés alatt áll, ezért a “Teve” Szállítórepülő Század gépei ideiglenesen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren állomásoznak, innen indulnak a kiképzési repülések is.

A földi műszaki személyzet előkészítő munkájának végeztével a hajózószemélyzet az indulás előtt mintegy harminc perccel foglalja el helyét az An-26-osban, ennyi időbe telik a fedélzeti rendszerek üzembe helyezése és a repülés előkészítése.

Ennek oka, hogy a hatvanas évek végére kifejlesztett típusban a huszonegyedik századi típusokhoz képes jóval alacsonyabb szintű az automatizáltság.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a hajózószemélyzet összesen öt főből, a két pilótából, a navigátorból, a rádiósból és a fedélzeti technikusból áll.

A repülés alatt mindenkinek más-más feladata van, ugyanakkor folyamatosan ellenőrzik is egymás munkáját, így küszöbölve ki az esetleges hibákat. Ez a többtagú csapat előnye a korszerűbb típusokon szokásos 2-3 fővel történő üzemeléshez képest.

A Magyar Honvédség utolsó üzemképes, 406-os oldalszámú An-26-osán azonban nem csak az eredeti, gyárilag beépített rendszerek találhatók meg, ezekkel nem lenne képes megfelelni napjaink repülési követelményeinek.

A hiányt utólag beépített új, vagy régi műszereket helyettesítő, kisméretű digitális kijelzők és hozzájuk kapcsolódó rendszerek – például GPS – pótolják. Emellett a fedélzeti technikus kivételével mindenkinek digitálisan, táblagépeken is rendelkezésre állnak térképek és egyéb segédletek vizuális (VFR) és műszeres (IFR) szabályok szerinti repüléshez.

Galéria a 406-os An-26 kiképzési repüléséről

A szeptember végi repülésünk első eleme a Budapestről végrehajtott felszállást követően éppen utóbbi gyakorlat volt: a felhőzetbe berepülve a pilóta egy ideig kizárólag a műszerekre hagyatkozva irányította a gépet nyugati irányba, az MH. Pápa Bázisrepülőtér felé.

Itt, ugyancsak gyakorlás céljából alacsony áthúzásra és több, úgynevezett touch and go leszállásra került sor. Ilyenkor bár a repülőgép futóműve hozzáér a pálya betonjához, ezután egyből újra fel is emelik.

Ezt követően, a sűrűn lakott területek kikerülésével kis magasságú, földközeli repülésre és manőverezésre is sort kerítettek a pilóták, bejárva a Pápa-Hajmáskér-Balaton-Kecskemét útvonalat. Utóbbi helyszínen a nem használt MH. 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis felett is áthúzott alacsonyan az An-26-os, ezt követően tért vissza Budapestre.

Kérdésünkre leszállás után Kalapos Gábor őrnagy a repülést sikeresnek értékelte.

Videó a 406-os An-26 szeptember végi kiképzési repüléséről