Több turista is menekülőre fogta a Portugália déli részén található Falesia strandján, amikor megpillantották a Hifly alig 250 méter magasan repülő Airbus A380-asát.

A portugál sajtóban megjelent videók szerint a gépek lízingelésével foglalkozó cég Airbus A380-asa alacsony áthúzást hajtott végre Dél-Portugáliában, de a nyaralók körében ez nem aratott osztatlan sikert.

Többen ugyanis menekülőre fogták, és elkezdtek futni a strandról, vélhetően attól tartva, hogy a gép le fog zuhanni. A radaradatok szerint az A380-as nagyjából 240 méter magasan repült.

A légitársaság közlése szerint alaptalan volt a félelmük, a cég a Twitteren azt írta, a strandolók azon szerencsések között lehettek, akik végignézhették egy Superjumbo alacsony áthúzását.

A manőverre azért volt szükség, mert a Singapore Airlines-tól megvásárolt gép karbantartáson esett át, ezt követően pedig ellenőrző repülést kellett tartani.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 9H-MIP lajstromú gép Beja repülőteréről szállt fel és 52 percet volt a levegőben, a kapitány a cég helyettes vezetője, Carlos Mirpuri volt.