Furcsa malőr az ausztrál diszkont, a Jetstar egyik járatánál: a földi személyzet egyik tagja az A320-as hajtóművébe tette a mappáját, majd el is felejtkezett róla. Az indulás után konfettiesőt produkáló gép végül felszállt, de később visszahívták a reptérre, kisebb javításra is szükség volt. 

Nyilvánosságra hozta a végső jelentését a napokban az ausztrál repülésbiztonsági szervezet egy tavaly őszi incidensről, amely az új-zélandi Auckland repterén történt.

Az Aviation Herald beszámolója szerint az eset november végén történt, amikor az ausztrál Jetstar diszkont légitársaság Auckland-Sydney járatát készítették fel az indulásra.

A földi személyzet egyik tagja az esős időben meg akarta óvni az irattartó mappáját, ezért az A320-as egyik hajtóművének beömlőnyílásába tette.

Illusztráció. Egy IAE-hajtóműves A320-as, itt pihent a kalamajkát okozó mappa (Fotó: AIRportal.hu)

Ez után felment a pilótafülkébe, hogy a repülőszemélyzettel elvégezze a még hátralévő papírmunkát, majd el is feledkezett a mappájáról, amely így tehát továbbra is ott pihent, ahová lerakta. Az egyébként nyolc éves, IAE-hajtóműves Airbuson száznegyvenkilenc utas volt, a hat fős személyzet mellett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egy másik földi alkalmazott, aki körbejárta a gépet ellenőrzés céljából, látta a mappát, de azt gondolta, a kollégája majd visszatér érte.

Az ausztrál hivatal esetleírása szerint azonban persze nem ez történt, és a pilóták elindították a hajtóműveket – bedarálva a mappát és annak tartalmát is, valószínűleg szép konfettiesőt produkálva a gép mögött.

Az iratokról elfeledkező munkatárs a járat kigurulásakor feleszmélt, hogy nincs nála a mappa. Megkérdezte a fent említett kollégáját, aki előzőleg körbejárta a gépet, hogy ugye ő vette magához.

Miután kiderült, hogy nem, gyanították, hogy a hajtómű beszívta a dokumentumokat, és meg is találták a forgalmi előtéren a mappa maradványait, köztük fémdarabkákat is. Ezért az irányításon keresztül felvették a kapcsolatot a közben felszállt járattal.

A már messze járó gép pilótái az aucklandi visszatérés mellett döntöttek, mivel fém- és műanyagelemek is voltak a mappán. 

Azt követően, hogy leszállt az Airbus, átvizsgálták a karbantartók, és jó néhány papírfecnit, de több kisebb sérülést is találtak a hajtómű belsejében. Néhány órás szerelés után azonban a gép újra szolgálatba állt.

A repülésbiztonsági hivatal javaslatára természetesen módosított az eljárásrendjén a Jetstar. A testület kifejtette, hogy mindenkinek kötelessége jelentést tenni arról, ha rendkívüli dolgot tapasztal, és nem várható el az, hogy valaki más elhárítja azt a felismert veszélyhelyzetet, amellyel egy adott dolgozó találkozik.