A Bell bemutatta a jövő potenciális fegyveres felderítő helikopterének koncepcióját, a Bell 360 Invictust. A forgószárnyast az amerikai hadrendből korábban kivont Kiowa Warriorok utódjának szánja a gyártó.

Illusztráció, horvát OH-58D Kiowa Warrior helikopterek (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Az amerikai helikoptergyártó október elején leplezte le az USA fegyveres erőinek FARA (Future Attack Reconnaissance Aircraft) tenderére készített koncepcióját.

A programban a 2017-ben utód nélkül kivont, felderítő, de fegyverzettel is rendelkező OH-58D Kiowa Warrior helyébe keresnek új típust.

A Bell közleménye szerint ehhez egy racionális áron gyártható, könnyen fenntartható, viszonylag alacsony kockázatot hordozó megoldást szerettek volna kidolgozni, amely képes kielégíteni a hadsereg igényeit.

Az Invictus ennek megfelelően felszerelhető lesz egy 20mm-es gépágyúval és nem ballisztikus fegyverzet, például rakéták használatához pedig integrált tűzvezetési rendszert kap.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szoftvert és a hozzá tartozó fizikai elemeket pedig úgy alakítják ki, hogy azok a már létező fegyverek mellett a jövőbeliekhez is hozzáigazítható legyen. Ezen felül a harci felszereltség minél hatékonyabb kihasználását a legmodernebb harctéri helyzetelemző technológia segíti majd, amelyet szenzorok sokaságával támogatnak meg.

Annak ellenére viszont, hogy a Bell koncepciós rajzából alacsony észlelhetőségű, “lopakodó” helikopterre is lehetne következtetni, a különleges aerodinamikai kialakítást teljesen más okból, a légellenállás csökkentése miatt javasolják.

A FARA követelményrendszerében az alacsony észlelhetőség nem szerepel követelményként, ellenben a nagyobb sebesség mint a forgószárnyas harci gépek fejlesztésének fő irányvonala igen.

Az áramvonalas sárkányszerkezetet a gyártó legújabb, még tesztelés alatt álló, 525 Relentless polgári alkalmazású helikopterén alkalmazott hajtáslánccal és főrotorral támogatja meg, amely alkalmas a 200 csomós (370 kilométeres óránkénti sebesség) átlépésére is.

A minél jobb, lehetőleg “gyermekbetegségektől” mentes konstrukció megalkotása elengedhetetlen a Bell számára, ha versenyben akar maradni a kiélezettnek ígérkező FARA tenderen. A több millió dolláros végső megrendelésért négyen vannak még versenyben: a Boeing, a Sikorsky, a Karem Aircraft, valamint közösen az AVX Aircraft és az L-3 Technologies.

Nagy sebességű forgószárnyasok korszaka

Mint arról beszámoltunk, márciusban emelkedett először a levegőbe a Boeing és a Sikorsky által közösen fejlesztett SB-1 DEFIANT technológiademonstrátor.

V-280 Valor prototípus (Forrás: Bell Helicopter)

A Future Vertical Lift (FVL) programra épített prototípus végleges, hadra fogható változatának kialakulásáig még hosszú út vezet, de a célt egyértelműen kitűzte az USA hadvezetése: öt különböző méretű, de számos ponton egyező forgószárnyas kifejlesztése.

A Boeing-Sikorsky páros ehhez a tengerentúlon szokatlannak számító, koaxiális, azaz két, egymással ellentétesen forgó főrotorral, és egy tolólégcsavarral felszerelt megoldással állt elő.

A hosszú éveket igénylő fejlesztési, tesztelési időszak áthidalására pedig a Boeing egyedül kínál megoldást:
az Apache harci helikopter jelentősen továbbfejlesztett, de a terv szerint csak 20 százalékkal drágább változatát, amely 2060-ig szolgálhatná a harctéri igényeket.

Ugyancsak ehhez a tenderhez a Bell gyökeresen máshogy áll, itt is igyekeznek kevés kockázattal járó megoldást kínálni. Ehhez a V-22 Osprey dönthető rotoros forgószárnyas új generációs változatával, a V-280 Valorral álltak elő.

A konstrukció életképességét alátámasztja, hogy februárban rekordsebességet, 518 kilométer per órát sikerült elérni a prototípussal a texasi Arlington Repülési Kutatóintézetből felszállva.