A brexit miatt a két nagy fapados légitársaság módosításokat hajtott végre a részvényesek jogait illetően, hogy megőrizzék az EU-s repülési lehetőségeiket.
Az Egyesült Királyság ugyan idén már formálisan elhagyta az Európai Uniót, a jövőbeni viszony keretrendszerének kialakítása miatt azonban egy éves átmeneti időszak következett, ami 2021. január 1-jén jár le.
Az unióban bejegyzett légitársaságokra vonatkozó szabályok ugyan változatlanok maradnak, de az ír székhellyel rendelkező Ryanair és a magyar légügyi hivatal engedélyeivel repülő Wizz Air is kénytelen módosításokat eszközölni.

A fő szabály szerint ugyanis uniós légitársaságban a többségi tulajdonosoknak és az irányításnak is az európai közösségben bejegyzettnek kell lennie, különben elveszítik repülési jogukat. Ugyanakkor számos légicégben brit befektetők a többségi tulajdonosok.
A két fapados légitársaság egyik napról a másikra nem tudja 50 százalék alá vinni a nem EU-s tulajdoni hányadot, ezért a döntéshozatali rendszert alakítják át, bizonyos részvények birtokosai elveszítik szavazati jogukat.
A Wizz Airnél a Flightglobal szerint ezáltal 49 százalékra csökken az úgynevezett „non-qualifying”, azaz szavazatképtelen tulajdon hányada, az ilyen részesedéssel rendelkezők nem vehetnek részt és nem is szavazhatnak a társaság közgyűlésein.
A Ryanair szintén korlátozott jogosultságot biztosít a nem uniós tulajdonosoknak, aki pedig megválna a részvényektől, azt csak uniós jogi vagy magánszemélynek adhatja el. Hasonló döntést jelentett be korábban az Easyjet is.

Mint arról korábban beszámoltunk, több ország is lazította volna az uniós légitársaságok tulajdonosi szerkezetére vonatkozó előírásokat. Spanyolország, Írország és Magyarország azt szerette volna elérni, hogy a brit állampolgárok az unióból való kiválás után is EU-s befektetőknek és tulajdonosoknak minősüljenek, de a javaslatot az Európai Bizottságban Franciaország és Németország sem támogatta.